A szervezet közleménye szerint a platformon a választási eljárásról és szabályokról, a külföldön történő szavazásról, a levélszavazásról vagy a mozgóurna igénylésének módjáról is vannak információk. Emellett a választási kampányok finanszírozásáról, a hivatalos kampányidőszakot megelőző periódus szabályairól, a jelölteket támogató aláírások gyűjtésének módjáról és a választásokkal kapcsolatos jogszabályokról is olvashatnak az érdeklődők.
A votcorect.ro platform interaktív, kérdéseket lehet feltenni, amelyekre az EFOR szakemberei válaszolni fognak – ígérték a közleményben.
E szerint a szervezet tanácsadást is nyújt majd azoknak a választópolgároknak, akik úgy érzik, hogy sérülnek a jogaik. Az ilyen jellegű bejelentéseket a 0800 460 002-es (a Romániában szavazók számára) és a 0318 222 800-s (a külföldön szavazók számára) telefonszámokon fogadják majd a választási napokon.
George Simion a szavazólap első helyén
Sorshúzással jelölte ki szombaton a Központi Választási Iroda (BEC) a jelöltek szavazólapon elfoglalt helyét a májusi (megismételt) elnökválasztásra. Ennek eredményeképpen a jelöltek sorrendje a következő lesz a szavazólapon:
- George Nicolae Simion (Románok Egyesüléséért Szövetség)
- George Crin Laurențiu Antonescu (Románia, előre választási szövetség)
- Elena Valerica Lasconi (Mentsétek meg Romániát Szövetség)
- Cristian Vasile Terheș (Román Nemzeti Konzervatív Párt)
- Marcela Lavinia Șandru (Szociálliberális Humanista Párt)
- Victor Viorel Ponta (független)
- Sebastian Constantin Popescu (Új Románia Párt)
- Silviu Predoiu (Nemzeti Akció Ligája Párt)
- John-Ion Banu-Muscel (független)
- Petru Daniel Funeriu (független)
- Nicușor-Daniel Dan (független)
Az elnökválasztási kampány április 4-én kezdődik és május 3-án 7 órakor ér véget. Az elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a másodikat 18-án tartják.