Tíz bangladesi és egy Srí Lanka-i férfit kísértek a hatóságok a kolozsvári nemzetközi repülőtérre szombaton, hogy feltegyék őket egy Ázsiába induló gépre. A 19 és 42 év közötti csoport tagjai közül négyen legális úton, munkavállalási engedéllyel érkeztek Romániába, de ők is megpróbáltak tovább állni Nyugat-Európába – írták a bevándorlásügyi hivatal közleményében.
A migránsokat a bevándorlásügyi hivatal aradi igazgatóságának átmeneti menekültközpontjában, a megyeszékhelytől mintegy 10 kilométerre keletre található Újpanádon (Horia) működő intézményben szállásolják el.
Ez egy zárt központ, a külföldiek nem hagyhatják el, amíg a hatóságok le nem folytatják ellenük az idegenrendészeti eljárást.
Ez egytől hat hónapig terjedő időszak, a legtöbb esetben harminc napon belül megszületik a döntés. Kitoloncolás esetén az intézkedést bevándorlási hivatal munkatársai hajtják végre, az érintetteket repülőre ültetik, hogy elutazzanak a származási országukba.
A kiutasítással együtt jár az is, hogy az illetőtől megvonják a munkavállalási engedélyét (ha volt neki), továbbá hat hónaptól öt évig terjedően kitilthatják az Európai Unió, az európai gazdasági térség, illetve Svájc területéről.
A múlt szombaton kitoloncolt férfiak öt évig nem léphetnek az EU-ba. Az újpanádi menekültközpont bővítését tavaly fejezték be, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból az addigi 160 férőhelyesről 400 fősre bővítették.