A román–magyar határ mentén fekvő két település önkormányzata még decemberben végzett a rájuk háruló feladatokkal, most már a beruházón a sor, hogy nekilásson a munkának – mondta Claudiu Bătrînuț, Ottlaka polgármestere. Az elöljáró csütörtökön azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy tavasszal vagy a nyár elején megkezdődhetnek a napelempark építési munkálatai.
Az ottlakai–nagypéli napelemparknak a kezdeményezők szerint fontos szerepe lesz Románia energiaelőállításában, és nagy mértékben javítja majd Arad megye energiabiztonságát. A beruházó a napelemparkokra, szélerőművekre és zöldhidrogénre szakosodott Monsson nemzetközi óriás romániai leányvállalata, amely állami támogatás nélkül, önerőből, illetve bankihitelekből finanszírozza a kivitelezést.
A Monsson Arad megyében Kisjenőben és Mácsán is építene napelemparkokat, amelyeknek az összteljesítménye 800 MW. Így az Arad megyei befektetései összértéke elérné az 1,4 milliárd eurót, amihez hozzáadódik még egy 200 millió eurós akkumulátorállomás, amit szintén Ottlakán telepítenek, és aminek a tárolókapacitása 500 MW.
Az ottlakai–nagypéli fotovoltaikus park építésén közel ezer személyt foglalkoztatnának, a beüzemelés után pedig mintegy 200 állandó munkahelyet létesítenek, ennyien dolgoznak majd a működtetésén és karbantartásán.
A napelempark tervét 2022 őszén jelentették be, de a munkálatok megkezdését hátráltatta egy bírósági eljárás, amelyet az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete indított el, megtámadva a tervezett beruházás környezetvédelmi engedélyét.
A létesítményt ugyan mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen képzelték el, viszont természetvédelmi övezetnek számít: számos őshonos és vándormadár telelő- vagy átmeneti pihenőhelye. Márk-Nagy János, a szatmári EKE-elnök korábban azt nyilatkozta: el akarják érni, hogy a természet érdeke ne sérüljön, de ha a kivitelező garanciákat kínál erre, elállnak a keresettől.
Első fokon a Szatmár Megyei Törvényszék elutasította az EKE beadványát, illetéktelenségre hivatkozva, viszont a Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság helyt adott a természetjárók fellebbezésének, és visszautalta az ügyet első fokra. A tárgyalást tavaly november derekára tűzték ki, viszont felfüggesztették, az igazságszolgáltatás figyelembe vette az EKE és a beruházó közötti megállapodást. Claudiu Bătrînuț ottlakai polgármester azt mondta az Agerpresnek, hogy a Monsson kevesebb, de nagyobb kapacitású napelempanelt fog telepíteni, de ezt nem környezetvédelmi szempontokkal, hanem a „technológia fejlődésével” magyarázta.