„B*meg, ennek a nőnek tényleg nincs pinája!” – mondja az egyik Férfi, s mondatával meglódítja az addig sem éppen toporgó helyzetet. Amelyet nevezhetünk konfliktusnak, helyzet-bogozási kísérletnek, netalán helyzet-bonyolító próbálkozásoknak.
Mert az Aradi Kamaraszínház ma esti főpróbáján bemutatott Tündéri című darab minden, csak nem tündéri. Már maga az alaphelyzet is zárt, sötét megbefalazott: két férfi és egy nő egy zárt helyen keres utat kifele. De az ajtó zárva. Nem is próbálják feltörni, inkább saját, kilátástalan sorsukat próbálják kituszkolni a kulcslyukon.
De kulcslyuk sincs. Csak két Férfi, meg egy Tündér. Egy Tündér, akit egyikük talán már megpillantott álmában. És megkísérli életre kelteni. Hogy miért? Talán hogy a Tündér beléje is életet leheljen.
Nem magyarázom tovább, mert csak az érti meg a darabot az első mondattól az utolsó hangjegyig, akik megnézi. Theo Herghelegiu, kortárs román drámaíró, színész, rendező Tündéri drámája az Aradi Kamaraszínház egyik legkiemelkedőbb darabjának ígérkezik, s holnap, szombaton Szegeden kiderül, milyen hosszú sikersorozatra ítéltetik. Mert a Tündérinek csak az alaphelyzete – férfi(ak), nő, élet, halál, a sors farka körüli forgolódás – tűnik elsőre banálisnak, elcsépeltnek. Herghelegiu egy „elcsépelt” alaphelyzetből írt remek drámát az aradiaknak, a Kamaraszínház pedig miliméterre felnőtt a dráma mondanivalójához. A két Férfit játszó Harsányi Attila és Tege Antal, valamint a Tündér, Zsíros Linda megértette, átérezte, mit üzen a szerző. Hisz ők is ebben a világban élnek, amely gyakran csapja orrunkra az ajtót. S akkor tehetetlenül rohangászunk, pedig rohadtul kell már pisilni, mint az egyik Férfinek. De valaki bezárta az ajtót, és akkor ott kell pisilni, ahol élünk. Visszatérve Herghelegiu üzenetére, a szerző talán nem is üzen, csak felépít egy helyzetet, amelybe tükörként belebámulhatunk, és valamelyik sarokban biztos összenézünk önmagunkkal.
S ami még biztatóbb a darab várható sikerútján Tapasztó Ernő rendező aprólékosan rakta össze a mozdulatokat, szavakat a színpadi látványelemekkel. Másképp semmit nem értenénk a két Férfi és a Tündér lelki kálváriájából, sorstalanságából.
Szándékosan, az egész előadás megkoronázóit hagytam a végére, mert hát a koronát is a végén teszik a király fejére. Éder Enikő és Borsos Pál zenéje egyszerre hökkenti meg a nézőt, de ugyanakkor tökéletesen beleolvad a szövegbe, ebbe a mini-szürreál musicalbe. Ők is muzsikálnak az előadáson, a háttérből pedig Cosmin Harbei kísér gitáron. Az utolsó betétdal, amelyet mindannyian ellenfényben adnak elő, pedig már csak amolyan pótkorona a darab fején. S ha mifelénk fele úgy működne a zenebiznisz, mint a tengeren túl, akkor néhány dalból tuti sláger születne. És még valami: külön dícséret Harsányi Attilának, amiért megtanult románul is énekelni, és persze Zsíros Lindának, aki a koreográfiát dolgozta ki és tanította be. A darabot Nótáros Lajos fordította.
A drámát csak 16 éven felülieknek ajánlják, nem véletlenül. Pedig csak pont annyi trágárság van benne, amennyi átfonja hétköznapjainkat, szóval álprűdek és pislogó képmutatók széles ívben kerüljék. A többiek pedig, főként a fiatalok, menjenek, és nézzék meg, Aradon az őszi évadban mutatják be.
Irházi János
Ok, kerülni fogjuk! :D