Zászlóügyben parlamenti állásfoglalást sürget az ellenzék

21A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás hétfőn foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben. Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja "sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti - idézte a Mediafax hírügynökség a politikust. Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium "dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő. Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak. Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. "A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a "hadakozó nyilatkozatok". Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy "ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Az Egyesült Államok eltörölte a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben
Várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni, csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük.
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.