Májusban tartják a megismételt elnökválasztást

Ez már a harmadik nekifutás lesz | Illusztráció forrása: a külügyminisztérium Facebook-oldala

Ez már a harmadik nekifutás lesz | Illusztráció forrása: a külügyminisztérium Facebook-oldala

Május 4-én tartják meg a megismételt román államfőválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének a támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével – döntötték el szerdán a kormánykoalíciós pártok vezetői.

Közleményük szerint az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy az elnökválasztás első fordulója napján lehessen lebonyolítani a szükségessé vált időközi választásokat is 13 község és két város polgármesteri, illetve a Bihar megyei közgyűlés elnöki tisztségére, továbbá az is szempont volt, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségi frakció vezetői közös közleményükben megerősítették, hogy a koalíciós pártok közös államelnökjelöltet indítanak Crin Antonescu volt PNL-elnök személyében – számolt be az MTI. Az elnökválasztás új menetrendjét jövő héten kormányhatározatban pontosítják.

Mint köztudott, az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését,

miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő, szélsőjobboldalinak tartott Călin Georgescu független jelölt kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

 

Georgescu jogsértőnek tartja a döntést és pereskedéssel próbálta elérni elsőfordulós választási győzelme érvényesítését és a voksolás folytatását: közigazgatási bíróságon támadta meg a központi választási bizottságnak (BEC) a választási folyamat leállításáról szóló határozatát, a megfellebbezhetetlen alkotmánybírósági döntés miatt pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be Romániát, arra hivatkozva, hogy megsérti a választás szabadságát.

Georgescu szerint alkotmányellenes Klaus Iohannis államfő mandátumának meghosszabbítása, támogatói pedig – közösségi oldalán közölt felhívására – naponta tüntetnek a bukaresti táblabíróság épülete, illetve az elnöki hivatal előtt. A volt elnökjelölt bejelentette, hogy pénteken az alkotmánybíróságon ad be a – december 8-i döntés felülvizsgálatára irányuló – keresetet, és erre az alkalomra ismét tüntetni hívta támogatóit.

 

A koalíciós pártok vezetői szerdán abban is megállapodtak, hogy a 2025-ös év költségvetési tervezetének január 27-ig kell elkészülnie, a büdzséről pedig a februárban kezdődő tavaszi ülésszak első hetében szavaz a parlament.

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.
Ár- és adóemelkedéssel, drágításokkal, kedvezmények megszűntetésével kezdődött az új év
A jövedéki adó emelése miatt nőtt az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosultak 2025. január 1-jétől.