Toró T. Tibor nyílt levele

Toró T. Tibor

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Bíró Zsolt, az MPP elnöke részére

Tisztelt Elnök Urak! A választások előtt élesedik a közbeszéd és a pártérdekek sokszor felülírják a közösségi érdeket. Ugyanakkor az sem mellékes, ahogyan a „magyar kártya” kijátszása érinti a közösségi érdekérvényesítés hatékonyságát. Ezért tisztelettel hívom Önöket együttgondolkodásra közös dolgainkról, mert hiszem, hogy vannak ilyenek. Ahogyan felvidéki nemzettársaink politikai szervezetei ki tudtak munkálni egy közös dokumentumot stratégiai céljaikról, amit aztán közösen próbálnak képviselni, hasonlóan mi is képesek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozására. Lennie kell egy szintnek, amiből már nem szabad engedniük a bukaresti parlamentbe készülő erdélyi politikusoknak, induljanak bármelyik magyar párt jele alatt. Megbeszélésünk helyszínéül javaslom az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erre a célra felajánlott tanácskozó termét, Kolozsváron a Rhédey-ház első emeletén (Jókai utca 4/67.), időpontjául pedig 2012. október 25-ét, 12 órát. Tiszteljük meg ezzel a húsz évvel ezelőtt ellenszavazat nélkül elfogadott és az autonómia-törekvéseink szempontjából referenciának számító Kolozsvári Nyilatkozat napját. Találkozónk jó alkalom lehet arra is, hogy közös álláspontot alakítsunk ki az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum új tartalommal való feltöltéséről. Bizakodva várom mielőbbi kedvező visszajelzésüket. Tisztelettel, Kolozsvár, 2012. október 21.  

Toró T. Tibor

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

A rovatból ajánljuk:

Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.