Tőkés: érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása

Fotó: digi24.ro Fotó: digi24.ro

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) azzal a Victor Ponta román szociáldemokrata pártelnök-kormányfővel barátkozik, akinek hatalomra kerülése óta - Tőkés megítélése szerint - magyarellenes hangulat alakult ki Romániában.Tőkés László ma Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletén arra utalt, hogy a román miniszterelnök aznap részt vett az MSZP évértékelő rendezvényén. "Az az MSZP barátkozik ezzel a (román) Szociáldemokrata Párttal, amely most új nemzetpolitikát hirdet, de ugyanakkor szem elől téveszti azt, hogy tavaly a demokrata-liberális (bukaresti) kormányt, amelynek az RMDSZ is tagja volt, ez a Ponta-féle politika buktatta meg, és azóta erősödtek fel a magyarellenes megnyilatkozások Romániában" - mondta Tőkés László. Az EMNT elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőit is bírálta, amiért olyanokkal épít kapcsolatokat, akik szemben állnak a magyarországi kormánnyal. Az EMNT elnöke Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, az Együtt 2014 párt elnökségi tagját és Bugár Bélát, a szlovákiai Híd-Most párt elnökét nevesítette, akikkel a közelmúltban találkozott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. "Az RMDSZ felső vezetése szocialista-liberális irányba hajlott el... nem figyel oda a nép hangjára, amire nincs is szüksége, csak a választásokkor tart igényt reájuk. Az erdélyi magyarság idegenkedik attól a politikai vonaltól, amely nemcsak Magyarországot vitte a csőd szélére, hanem ráadásul megtagadott bennünket a 2004-es népszavazáskor" - jelentette ki az EMNT elnöke. Tőkés László szerint az RMDSZ tömegbázisa és székelyföldi tagsága abban sem ért egyet a szövetség vezetőivel, hogy elhatárolódtak a március tizedikére Marosvásárhelyre meghirdetett autonómia-tüntetéstől. Az EMNT elnöke úgy vélekedett: még mindig nem késő, hogy az RMDSZ vezetői felülvizsgálják döntésüket, és csatlakozzanak a Székelyföld autonómiájáért meghirdetett vasárnapi megmozduláshoz.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Az Egyesült Államok eltörölte a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben
Várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni, csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük.
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.