"Felháborodásának" adott hangot ma Victor Ponta román miniszterelnök (képünkön) azért, mert szerinte Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába azáltal, hogy a romániai magyarokat távolmaradásra szólította fel a Traian Băsescu leváltásáról szóló népszavazás előtt. Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn kijelentette: "azt kívánom a románoknak is és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést". Csökkent a szavazási kedv a Traian Băsescu leváltásáról rendezett népszavazáson, délután öt óráig a választópolgárok 26,89 százaléka adta le voksát - közölte a központi választási iroda (BEC). Az urnák reggel hét órától vannak nyitva, ami azt jelenti, hogy tíz óra alatt adták le ennyien voksukat. A szavazókörzetek este tizenegy óráig tartanak nyitva. A mostani részvétel több mint 12 százalékkal marad el a júniusi helyhatósági választásokétól, amikor délután öt órakor a választók 39,01 százaléka szavazott. Akkor országosan a voksolás végén 56,39 százalékos részvételt jegyeztek. A népszavazás csak akkor lesz érvényes, ha a választók fele plusz egy fő megjelenik az urnák előtt. A BEC adatai szerint a vasárnapi referendumon délután ötig 28,85 százalék volt a szavazási kedv vidéken, a városokban lakóknak pedig 25,45 százaléka fejtette ki véleményét. Továbbra is Románia déli és keleti részén lévő megyékben mentek el szavazni a legtöbben. A legalacsonyabb szavazási kedvet változatlanul a magyarok által többségben lakott Hargita megyében jegyezték, ahol a választók 6,85 százaléka jelent meg az urnáknál. Kovászna megyében a lakosság 12,39 százaléka voksolt, majd a sereghajtók között a szintén jelentős magyar lakossággal rendelkező Szatmár megye (16,52 százalék) és Maros megye (18,88 százalék) következik . MTI
Ponta szerint Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába
A rovatból ajánljuk:
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.