„Összedrótozták” az USL-t, kétnapos EP-választásban egyeztek meg a koalíciós pártok

Ponta és Antonescu Ponta és Antonescu

Szövetségük megerősítésében állapodtak meg hétfőn a román koalíciós pártok vezetői: Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Crin Antonescu nemzeti liberális szenátusi elnök. A szakadás szélére került kormányszövetség vezetői közös sajtóértekezleten jelentették be: sikerült megállapodniuk, hogy Antonescu marad a Szociálliberális Unió (USL) közös államfőjelöltje, az USL-t alkotó pártok – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) – ezentúl egységesen szavaznak a parlamentben, a vitás kérdésekben pedig előzetesen egyeztetnek. Korábban több szociáldemokrata politikus is azt szorgalmazta, hogy a PSD indítson saját jelöltet, és a kisebbségi frakció, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával alkosson új kormánytöbbséget. Az USL arról is döntött, hogy az államfő-választást 45 nappal a tisztségben lévő elnök mandátumának lejárta előtt rendezik meg. Traian Băsescu második mandátuma 2014. december 21-én jár le, így a voksolást várhatóan novemberben szervezik meg. Az USL pártjai külön indulnak a májusi európai parlamenti választásokon, de jelöltjeik tartózkodnak egymás támadásától, és kidolgoznak egy közös európai akciótervet. Az USL vezetői megerősítették, hogy az EP-választásokkal egy időben akarják megszervezni a népszavazást az alkotmány módosításáról. A még érvényben lévő ötven százalékos érvényességi küszöb meghaladása érdekében az alkotmánymódosításról rendezendő májusi népszavazás kétnapos lesz – mutatott rá Antonescu. Romániában nehéz meghaladni az 50 százalékos részvételt egy voksoláson, mert a névjegyzékben több millió olyan választó is szerepel, aki külföldön dolgozik. A referendumnak egy másik választási procedúrával való összekötése azt a célt szolgálja, hogy az ellenzék ne biztathassa távolmaradásra híveit.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Az Egyesült Államok eltörölte a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben
Várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni, csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük.
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.