Jobb eredményre számított az EMNP, a vezetők lemondanak

Jobb eredményre számított az államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP); Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.

A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 százalékát sikerült megszereznie vasárnapi voksoláson, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjére, Kelemen Hunorra a választók 3,5 százaléka szavazott.

Szilágyi Zsolt a hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján gratulált Kelemen Hunornak, a magyar–magyar verseny győztesének. Toró T. Tibor kijelentette, az EMNP jelöltje a magyar pártokra leadott szavazatok közel 14 százalékát szerezte meg, ezzel a párt megőrizte azt a támogatottságát, amelyet a 2012-es parlamenti választásokon is a magáénak tudott, de nem sikerült ezen javítania. Úgy vélekedett, hogy a várakozásaikhoz képest értek el rossz eredményt, melyet azonban nem tekintenek kudarcnak.

A lehetséges okok között azt említette, hogy az erdélyi magyar szavazók egy része már a választások első fordulójában Klaus Iohannisra, a jobboldal jelöltjére szavazott, másik jelentős hányada pedig távol maradt az urnáktól. „Nem tudtuk meggyőzni őket, hogy lehet másképp is, hogy a politika nem feltétlenül jelent korrupciót” – magyarázta Toró. A lehetséges okok között említette azt is, hogy nem sikerült rendet teremteni „az autonómiapárti erdélyi politikai szervezetek táborában”. Arra utalt, hogy az EMNP-nek nem sikerült rendeznie a viszonyát a Magyar Polgári Párttal (MPP). Arra is kitért, hogy pártjának nem sikerült meggyőznie „a nemzetpolitika szereplőit” a választás igazi tétjéről. „Hagytuk, hogy az RMDSZ visszaéljen a nemzet miniszterelnökének a fényképével és a neki tulajdonított biztatással” – jelentette ki a pártelnök. Arra utalt, hogy az RMDSZ a kampány utolsó hetében olyan szórólapokkal hirdette jelöltjét, amelyen Orbán Viktor és Kelemen Hunor kézfogása látható, és a miniszterelnök választási jókívánsága olvasható.

Az EMNP elnöke a választás pozitívumaként vette számba, hogy az koalícióvá kovácsolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) és az EMNP-t. Azt is megemlítette, hogy szabadon beszélhettek Románia föderális berendezkedésének a tervéről, és sikerült több mint 50 ezer szavazatot szerezni. Szilágyi Zsolt magyarázatként hozzáfűzte: a romániai párttörvény értelmében felszámolható az a romániai párt, mely nem vesz részt, vagy 50 ezernél kevesebb szavazatot szerez két egymás utáni választáson.

Toró T. Tibor arra figyelmeztetett, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő magyarság két jelöltje a szavazatok mintegy négy százalékát szerezte meg. „Ha az RMDSZ vezetői nem látják ezt be, előbb-utóbb ott is el fog szakadni a cérna” – jegyezte meg az EMNP elnöke.

A rovatból ajánljuk:

Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.