Elfogadta a választási reformcsomag egy részét a képviselőház [FRISSÍTETT]

Szerdai ülésén a képviselőház elfogadta a választási reformcsomag egy részét – a párttörvényt, a pártfinanszírozási törvényt és az önkormányzati választási törvényt.

Az új önkormányzati választási törvény szerint a megyei tanácsok elnökeit már nem közvetlenül választják, hanem a képviselőtestület utólag választ elnököt saját tagjai közül. A polgármestereket továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják.

A képviselőház nem fogadta el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azon javaslatát, hogy a választási küszöböt szállítsák le három százalékra, így továbbra is azok a szervezetek juthatnak képviselethez az önkormányzatokban, amelyek megkapják a voksok legalább öt százalékát.

A szerdán elfogadott új párttörvény megkönnyíti a politikai alakulatok bírósági bejegyzését. Eddig legalább 25 ezer támogató aláírására volt szükség – az ország 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból – egy új párt bejegyzéséhez. Az új párttörvényről Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője, a törvénytervezetet kidolgozó különbizottság tagja elmondta: három személy lesz szükséges ezután egy párt alapításához, ám a finanszírozásról, illetve a kampányköltségekről szóló szabályozások, valamint a választási küszöb 5 százalékon való megtartása ellehetetlenítik a kis pártok működését. „Hivatalból törlik a pártok jegyzékéből azokat, amelyek két egymás utáni választásban nem indítanak jelöltet bizonyos számú választókerületben. Ugyanakkor a pártfinanszírozási törvény értelmében a kampányban elköltött pénzeket az állam csak akkor téríti meg a pártoknak, ha három százalékot érnek el az adott választáson” – nyilatkozta Márton Árpád.

Az államfő által néhány hete megfontolásra visszaküldött, szerdán kiigazított pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolnák el, de csak akkor, ha elértek egy bizonyos támogatottságot. A képviselők az elnök kifogásának helyt adva előírták, hogy a pártoknak vissza kell fizetniük a felvett kölcsönöket, hogy megelőzzék a tisztségviselők „megvásárlását” a – lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő – szponzorok által. „A szabályozás értelmébe maga a jelölt részesül majd kampánytámogatásban, nem a szervezet vagy a párt, ami azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolat alakul ki a támogatók és a jelöltek között. Ez egy alárendeltségi viszonyt alakíthat ki, ami a megválasztott helyi és országos képviselők esetében árnyat vet a tisztségviselők függetlenségére. Ez egy jelentős gond, így az RMDSZ nem támogatta ennek a törvénynek az elfogadását” – fűzte hozzá Márton Árpád.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatosan az RMDSZ egyik fő javaslata a választási küszöb öt százalékról három százalékra való csökkentése volt. A javaslat a szórványközösségeket segítette volna abban, hogy könnyebben nyerjenek képviseletet a helyi és megyei tanácsokba. A módosító javaslatot Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselője fogalmazta meg az RMDSZ parlamenti csoportja nevében. A parlamenti vitában a képviselő azt hangsúlyozta, hogy a civil szféra kérésére a parlament könnyít a pártalapításon, valamint a helyhatósági választási törvény által könnyített eljárást vezet be a független jelöltek mandátumszerzését illetően. „Az önkormányzati választási küszöb három százalékra való csökkentése a következő logikus lépés ebben a folyamatban, hisz így tudjuk igazán biztosítani azt, hogy a kis közösségek helyi képviselethez jussanak” – mondta Molnár Zsolt. A parlamenti vitát követően a törvényről szóló szavazáson a képviselőház plénuma nem fogadta el a választási küszöb csökkentését, ám tekintettel arra, hogy a törvény több, a magyar közösség számára előnyös kitételt is tartalmaz, az RMDSZ támogatta a módosítást.

Jövőre helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. A törvénycsomag elfogadása azért sürgős, mert az alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a választási szabályok már nem változhatnak a voksolást megelőző egy évben.

MTI / RMDSZ Tájékoztató

A rovatból ajánljuk:

Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.