Băsescu ismét (párt)elnök lett

Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a „rendszert”.

Hivatalosan is a védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt élére állt Traian Băsescu volt államfő: a politikai alakulat szombaton elnökévé választotta a pártba két hete belépett politikust.

A pártot Népi Mozgalom Pártja (PMP) néven két éve szervezték meg az akkor még államfő Băsescu legközelebbi hívei, miután korábbi pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) már nem volt hajlandó követni az útmutatásait. A PMP mostani kongresszusán Népi Mozgalomra (MP) egyszerűsítette a párt nevét, és Eugen Tomac eddigi elnököt ügyvezetővé választotta.

 A PMP korrupciós perekbe bonyolódott első elnöke, Elena Udrea, aki miatt Băsescu hátat fordított a PDL-nek, nem jelöltette magát semmilyen tisztségre.

Băsescu „Az én Romániám” című pártelnöki programjában Románia korszerűsítésének folytatását ígérte. Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a „rendszert”.

A csaknem ötezer küldött részvételével megszervezett kongresszuson több szónok azt hangoztatta: az MP „valódi” alternatívát kíván felmutatni a kormányzó Szociáldemokrata Párttal szemben, mivel a – most már a PDL-t is magába foglaló – fő ellenzéki erő, a Klaus Iohannis elnököt támogató jobbközépp Nemzeti Liberális Párt Băsescuék szerint nem sokban különbözik a szociáldemokratáktól.

Jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat tartanak. A közvélemény-kutatások a két nagy párt – a PSD és a PNL – mellett csak az RMDSZ-nek jósolnak biztos parlamenti képviseletet. Băsescu pártpolitikai szerepvállalását több elemző annak tulajdonítja, hogy az MP, amely a tavalyi európai parlamenti választáson a voksok 6 százalékát szerezte meg, a felmérések szerint már nem lépné át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.