Az RMDSZ szerint az EP-választásokon törvénytelen a kettős szavazás

Borbély László Borbély László

Az Európai Parlamenti választásokon minden 18. életévét betöltött európai polgár egy szavazattal rendelkezik, és mindenki csak a lakhelyén szavazhat – nyilatkozta Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke ma Kolozsváron, hozzáfűzve: az ezzel kapcsolatos sajtóban megjelent spekulációk valótlanok és törvénytelenséghez vezethetnek. Leszögezte: az Európa Tanács 93/109/EK számú irányelve szerint senki nem szavazhat egynél több alkalommal, ez a szavazat pedig az állandó, vagy amennyiben van, az ideiglenes lakóhely szerinti tagállamban gyakorolható. A romániai magyarok döntő többsége nem rendelkezik magyarországi lakcímmel, ezért egyértelmű, hogy kizárólag Romániában szavazhatnak – magyarázta a politikai alelnök, majd kihangsúlyozta: ha valakinek állandó lakcíme Romániába, ideiglenes lakcíme pedig Magyarországra szól, akkor eldöntheti, hogy melyik országban él a szavazati jogával. Amennyiben Magyarországon kíván szavazni, írásban kell nyilatkoznia, hogy az ideiglenes lakhelyén voksol. A magyarországi hatóságok nyilvántartásba veszik a személyt, és jelzik ezt a tényt a román választási szerveknek. Ezáltal kiszűrik a törvényellenes kettős szavazást. Amennyiben valaki megpróbál kétszer voksolni, cselekedete törvénybe ütközik, büntetendő és minden bizonnyal a második helyszínen megakadályozzák a szavazásban – részletezte az RMDSZ politikai alelnöke. Borbély László a jogi érveken túl kitért a Kárpát-medencében élő magyar közösségek politikai érdekeire is. Ha egy romániai és magyarországi lakcímmel is rendelkező, magyar nemzetiségű szavazó Romániában adja le a voksát, akkor növelheti az Európai Parlamentbe jutó magyar politikusok számát – mondta az alelnök. Nem mindegy ugyanis, hogy Erdélyből egy, két vagy három képviselő szerez mandátumot, ez kizárólag a leadott szavazatok számától függ. Viszont Magyarországról mindenképpen 21 magyar képviselő jut be az EP-be, attól függetlenül, hogy egyik vagy másik párt mennyi szavazatot szerez. Ennek értelmében a két lakcímmel rendelkező polgárok Magyarországon leadott szavazata etnikai szempontból „el van pazarolva”, viszont, ha a romániai voksolás mellett döntenek, akkor növelhetik a magyar képviseletet az EP-ben – zárta nyilatkozatát a politikus. Korábban a Mensura Transilvanica elemzőcsoport azt tette közzé, hogy a román jogszabály nem zárja ki, hogy kétszer szavazzanak a (magyarországi lakhelyű) kettős, román–magyar állampolgárok, a román sajtó meg arról cikkezett, hogy a romániai magyar EP-képviselet gyengülhet a 2014-es választásokon, mert sok magyar állampolgársággal is rendelkező romániai szavazó a magyarországi pártok jelöltjeire fog voksolni.

RMDSZ Tájékoztató / AH

A rovatból ajánljuk:

Az Egyesült Államok eltörölte a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben
Várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni, csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük.
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.