Mint korábban megírtuk, dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt választási együttműködése, mert a polgári oldal nem jelent meg a tárgyalásokon. Erről az EMNP a következő közleményt adta ki: „Bár múlt csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárttal egy tárgyalóasztalhoz ültek, az október 22-i, hétfői megbeszélést lemondta a Magyar Polgári Párt delegációja.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: az MPP részére hosszútávú politikai szövetséget ajánlottak, amire az MPP egyelőre nem adott érdemi választ. A pártelnök úgy véli, a háttérben Szász Jenő továbbra is ellenérdekelt abban, hogy az autonomisták egymásra találjanak, de bizakodik, hogy az MPP elnöksége még meggondolhatja magát. A Néppárt október 27-én, szombaton mutatja be szenátor- és képviselőjelöltjeit.
Toró T. Tibor ugyanakkor nyílt levelet fogalmazott meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek és Bíró Zsolt MPP-elnöknek. Az október 21-ei keltezésű dokumentum az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozását és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraindítását sürgeti.
Papp Előd, a Néppárt alelnöke elmondta: ha az MPP nem szándékozott volna a választásokon indulni, a Néppárt helyet biztosított volna a jelöltjeiknek. A polgáriak »nemzeti válogatottját« ugyanakkor a válogatott »bundázó sztárjátékosai« miatt utasítják vissza, ez a csapat a parlamentben kellene összeálljon” – fogalmazott.
Az EMNP az MPP-ről
A rovatból ajánljuk:
Áthidaló munkaszüneti nap lesz május 2., így alakítanak ki hosszú hétvégét [FRISSÍTVE]
Az erről szóló határozattervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.
Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.