Már csak néhány szabad hely maradt a pécskai nótagálára

Minél hamarabb jelentkezzenek a még foglalható szabad helyekre.

Április 25-én, szombaton délután 16 órától kerül sor első alkalommal Pécskán az „Édesanyám, te jó asszony…” című Anyák-napi magyar nótagálára a Búzavirág Egyesület, Antal Péter polgármester és Balta-Tajcs Tünde szervezésében. A helyszínül szolgáló Pécskai Művelődési Házban már csak néhány szabad hely maradt, ezért a szervezők megkérik mindazokat, akik részt kívánnak venni ezen a nagyszabású műsoron, hogy minél hamarabb jelentkezzenek a 0753/109–610-es telefonszámon.

A tíznél több fellépő között ott lesz Madarász Katalin és Bokor János, a magyar nóta nagyjai, de további művészek érkeznek Záhonyból, Budapestről, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról. Emellett ismert operett részletek is felcsendülnek majd a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásában. A közel négyórás műsort Miskolci Balogh Zoltán és cigányzenekara kíséri.

Jegyek elővételben 50 lejes áron kaphatók. 

A rovatból ajánljuk:

Demjén-est és retró parti
A magyar könnyűzene egyik legendás alakjának dalait Tippán Juzuf és a Retrograph zenekar adja elő december 13-án, pénteken 19 órától.
Karácsonyi gyermekfoglalkozás az RMDSZ székházában
December 17-én, kedden 16 és 20 óra között mézeskalácsot és karácsonyi díszeket készítenek.
Pénteken díszfénybe öltözik a város
Ünnepi műsor keretében gyújtják meg a díszfényeket Szent Miklós napján, és a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak a városháza előtt tartott rendezvényen.
Szombattól szentestéig közlekedik a Mikulás-járat
Hétköznapokon 10 és 13 óra között előjegyzett csoportoknak tartják fenn, de kora délutántól estig bárki felszállhat rá.
Élet a vadonban: dámvadak küzdelméről posztolt képeket a Romsilva
Még tart a dámszarvasok barcogása, amikor a bikák megvívnak egymással a szarvastehenekért.
Shake-turné Arad megyében
A musicaleket, operetteket és sanzonokat előadó kvartett a temesvári magyar színház művészeiből áll.