Gyereknap Zimándújfalun

Június 3-án, pénteken az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet zimándújfalui fiókszervezete gyermeknapi programokat szervezett a fiatalok számára a falu postakertjében – olvasható az AMISZ közleményében. Egy lepedőt festékbe mártott kéznyomaikkal látták el a vendégek, ezt később kifüggesztették, hogy jelezzük, bárkit szívesen látnak, aki gyermeknek érzi magát.

Volt bicikliverseny, amelyen bóják között szlalomozva időre kellett teljesíteni, aszfaltrajzverseny, amelyen szebbnél szebb alkotások születtek, focibajnokság, amelyen a csapatok keményen küzdöttek az érmekért és a trófeáért, Ki mit tud?, „Edd meg!”-verseny, ahol az volt a lényeg, hogy ki tudja ügyesebben megetetni partnerét csokoládékrémmel úgy, hogy a résztvevők szeme be volt kötve. Minden megmérettetés után a gyermekek jutalomban részesültek. Mindeközben folyamatosan lehetett lovagolni, arcot festetni, vagy akár enni-inni a bőséges asztalról.

Egy idő után a bohóc is előmerészkedett, aki vicceivel szórakoztatta a gyerekeket. A nap fénypontja az volt, mikor sor került a fagyi- és kalaposztásra, mert senki sem mehet haza üres kézzel. A napot közös tánccal zárták.

A rovatból ajánljuk:

Demjén-est és retró parti
A magyar könnyűzene egyik legendás alakjának dalait Tippán Juzuf és a Retrograph zenekar adja elő december 13-án, pénteken 19 órától.
Karácsonyi gyermekfoglalkozás az RMDSZ székházában
December 17-én, kedden 16 és 20 óra között mézeskalácsot és karácsonyi díszeket készítenek.
Pénteken díszfénybe öltözik a város
Ünnepi műsor keretében gyújtják meg a díszfényeket Szent Miklós napján, és a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak a városháza előtt tartott rendezvényen.
Szombattól szentestéig közlekedik a Mikulás-járat
Hétköznapokon 10 és 13 óra között előjegyzett csoportoknak tartják fenn, de kora délutántól estig bárki felszállhat rá.
Élet a vadonban: dámvadak küzdelméről posztolt képeket a Romsilva
Még tart a dámszarvasok barcogása, amikor a bikák megvívnak egymással a szarvastehenekért.
Shake-turné Arad megyében
A musicaleket, operetteket és sanzonokat előadó kvartett a temesvári magyar színház művészeiből áll.