Több mint 1300 diák tanul online

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség keddi tájékoztatása szerint jelenleg 258 iskolaépületben folyik zöld forgatókönyv szerint a tanítás, azaz a diákok teljes létszámban jelen lehetnek az órákon.

A tanügyminisztérium a koronavírus-járvány miatt vezette be a különböző fokozatú besorolásokat.

A sárga forgatóköny 185 iskolában van érvényben, ez azt jelenti, hogy az elemisták, továbbá a cikluszáró évfolyamok (például az ötödikesek vagy nyolcadikosok) bejárhatnak, a többi osztály diákjai viszont felváltva tanulnak az iskolában, illetve online.

A „vészforgatókönyv”, vagyis a vörös jelzés négy tanintézetben van érvényben, azaz az egész iskola az online térbe „költözött” – legalábbis a tanfelügyelőség szerint, míg a prefektúra azt közölte, hogy csak a nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskola került „vörös zónába”. (Az eltérés abból adóhat, hogy a tanfelügyelőség azokat az iskolákat is vörös kategóriásnak sorolja be, amelyekben a felújítási munkálatok elhúzódása miatt nem lehet tanítani.)

Egyébként a vörös forgatókönyv egy-egy iskolán belül valamelyik osztályra/csoportra is vonatkozhat, azaz megtörténhet, hogy bár az adott iskola a sárga forgatókönyv szerint működik, valamelyik osztály a koronavírus-fertőzés miatt online órákra kényszerült. Ily módon Arad megyében 50 osztály/csoport (ami lehet összevont osztály is) 1360 diákja érintett jelenleg.

A rovatból ajánljuk:

Pécskán csökkentették az ingatlanadókat, már lehet fizetni a hozzájárulást
Akik március 31-ig befizetik a teljes évi adót, 10 százalék kedvezményben részesülnek.
A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.