Parlamenti helyét féltve „tervez újra” az RMDSZ – vélik az elemzők

Az MTI által megszólaltatott elemzők szerint kiszorulhat a parlamentből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába.

Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója az MTI kérdésére felidézte, az RMDSZ már 2012-ben is 5,1 százalékos eredményt ért el a parlamenti választásokon. Akkor viszont a választási törvényben rögzített alternatív küszöb abban az esetben is lehetővé tette a bejutását, ha nem éri el az öt százalékot. A választási törvény folyamatban levő módosítása azonban előrevetíti, hogy a 2016-os választásokon tényleges ötszázalékos küszöbbel kell megküzdenie az RMDSZ-nek. „Márpedig az 5,1 százaléktól a 4,9 százalékig nagyon kevés van, és ha az eddig meghatározó trendek folytatódnak, és a magyar választók passzivitása a román választókéhoz viszonyítva is egyre nő, akkor megjósolható, hogy 2016-ban öt százalék alá süllyed az RMDSZ. Ezt az eróziót Klaus Iohannis elnökké választása és az RMDSZ-nek az ehhez való viszonyulása is gyorsította” – állapította meg Kiss Tamás, aki szerint már nem elég csak a retorikán változtatni.

A szociológus szerint felhajtó erőként működhetne, ha az RMDSZ-nek sikerülne kiegyeznie az ellenzéki pártokkal. Hozzátette, noha sem a Magyar Polgári Párt (MPP), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tudott alternatívát felmutatni a szövetséggel szemben, a választók sorában igény van az összefogásra mint szimbólumra. „Ha az RMDSZ túl tud lépni az indulatain, ebből csak nyerhet” – tette hozzá Kiss Tamás. Az elemző szerint az RMDSZ-nek a siker érdekében a vezetőség személyi összetételében is meg kell jelenítenie a váltást. Hozzátette, 2016-tól sem Borbély László, sem Markó Béla nem folytatja a politizálást, márpedig ők az elmúlt 25 év meghatározó alakjai voltak. Fontosnak tartotta azonban, hogy sikerüljön Kelemen Hunor mellé „felépíteni” fiatal politikusokat. Hozzátette, a jelenlegiek csak egy-egy régióban meghatározó arcok, nincs országos elismertségük.

Illyés Gergő, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet erdélyi munkatársa is megemlítette az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy az RMDSZ évek óta a rá leadott szavazatok számának a csökkenésével szembesül. „A tavalyi államfőválasztás eredménye pedig hidegzuhanyként érte” – tette hozzá. Az derült ki ugyanis, hogy a magyar közösséget is lehet mozgósítani, csak nem azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig próbálták. „A meghirdetett újratervezés azt jelzi, hogy az RMDSZ vezetőségének egy része felismerte a változtatás szükségességét. Vannak azonban olyan csoportok is a szövetségben, akik nem fogadták kitörő lelkesedéssel az újratervezést” – állapította meg az elemző. Illyés Gergő szerint az elfogadott kongresszusi határozatok már jeleznek egyfajta szemléletváltást. Úgy vélte, ezek olyan eszközökként tekintenek az önkormányzatokra, amelyek révén közpolitikákat lehet végrehajtani.

A politológus különös jelentőséget tulajdonított a kongresszuson elhangzott köszöntőbeszédek némelyikének. Klaus Iohannis üzenetéből azt emelte ki, hogy az államfő kijelentette: sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a kisebbségeket érintő jogok és lehetőségek a gyakorlatban is megvalósuljanak. „Ez ellentétben áll azzal a hivatalos román állásponttal, mi szerint Romániában példás módon rendezték a kisebbségek ügyeit” – jelentette ki. Azt is fontosnak találta, hogy Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke Románia miniszterelnöke és a román parlamenti pártok elnökei jelenlétében mondta el: az autonómiát nem lehet valamiféle veszélyforrásnak tekinteni. „Ezt nehezen lehet másképpen értelmezni, mint bírálatot a román állam felé” – jelentette ki az elemző.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.