Maximum ötszázan lehetnek az október 6-i rendezvényen

A koronavírus-járvány miatt maximum 500-an vehetnek részt az idei október 6-i megemlékezések aradi főrendezvényén, a főhajtásra érkezőknek regisztrálniuk kell, mielőtt elfoglalnák ülőhelyeiket – tájékoztattak a szervezők.

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának, a 13 honvédtiszt aradi kivégzésének 171. évfordulója lesz idén október 6-án. Aradon a központi rendezvényt 17 órakor tartják a mártír tábornokok emlékművénél, a Szabadság-szobornál, ahol a szabadtéri szentmise főcelebránsának és szónokának Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspököt kérték fel.

Ugyancsak a nemzeti gyásznapon, október 6-án, kedden 14 órakor Vesztőhelyen is tartanak megemlékezést. A programok egyébként már szokás szerint előző este, október 5-én megkezdődnek, amikor is a Kultúrpalotában az Aradi Filharmonikusok adnak ünnepi hangversenyt 18 órától (vezényel Hermann Szabolcs, orgonán közreműködik Miklós Noémi, énekel Duffner Melinda és Kászoni Annamária).

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének közleménye szerint a hatályos egészségügyi óvintézkedések miatt idén nem tartanak koszorúzást. Virágok helyett egy-egy gyertyát hozzanak a résztvevők, így emlékezzenek a szabadságharc mártírjaira – írták.

A résztvevők számára a szervezők 500 ülőhelyet biztosítanak, amelyekre igénylést szeptember 30-tól, keddtől személyesen lehet benyújtani a megyei RMDSZ-székházban.

A rovatból ajánljuk:

Január végéig szállítják el a kidobott karácsonyfákat a kukások, de nem akármikor
Azoknak, akik élő, cserepes fenyőt vásároltak, azt tanácsolják, hogy ültessék ki vagy ajánlják fel elültetésre a növényt. A nem engedélyezett helyen hagyott fákért a magánszemélyek 45 ezer, a jogi személyek 70 ezer lejre büntethetők illegális szeméttárolás címén.
Pécskán csökkentették az ingatlanadókat, már lehet fizetni a hozzájárulást
Akik március 31-ig befizetik a teljes évi adót, 10 százalék kedvezményben részesülnek.
A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.