Szomorú az, hogy későn döbbenünk rá a dolgokra, hibáinkból tanulunk, és szeretnénk visszafordítani az időt, hogy megjavíthassuk, amit elrontottunk. Sok mindent megbánunk, amit tettünk, nem tettünk, kimondott vagy kimondatlan szavakat, mondatokat. Miért nem gondolunk előre? Nem értékeljük eléggé azt, aki, és ami van, hanem utána bánkódunk, amikor már nincs. Természetesnek vesszük, ha megvan, és nem gondolunk bele, hogy akár el is veszíthetjük. Utólag már hiába próbálunk bármit is, hiszen vannak visszafordíthatatlan folyamatok. Jó lenne, ha nem akkor mondanánk/írnánk a másiknak, hogy nagyon szeretjük, hiányzik, haragszunk rá, sok mindent köszönhetünk neki, mennyire hálásak vagyunk, hogy van nekünk… mikor már nincs, hanem amikor még él és tudunk kommunikálni egymással. Miután elment valaki akkor már késő megosztani a facebookon, hogy milyen értékes ember volt és mennyire szerettük. Valójában csak miután elveszítettünk valakit, aki közel állt hozzánk, döbbenünk rá, hogy mennyi mindent nem beszéltünk meg, és nem éreztettük vele eléggé a szeretetünket. Figyeljünk és vigyázzunk, egymásra, míg vagyunk!
A következő levelet Nagytatám temetésére írtam, amit könnyekkel teli szemekkel, és gumóval a torkomban olvastam fel, még februárban. Úgy gondoltam, talán ott van velünk és hallja, de az is lehet, hogy csak magamat akartam megnyugtatni…
2017.11.07-én lenne 87 éves, és én így tisztelgek az emlékének, hogy megosztom e sorokat.
„Szia, Nagytata!"
„Szerbusz, kisunokám!” Köszöntél vissza mindig, amikor mentem hozzátok. Utána jött egy kis hátba veregetés és persze nagy puszik, amikből már nem fogok kapni. Mit megadnék, hogy újra hátba veregess, és megkérdezd: „Hogy vagy, lányom? Hogy megy a tanulás? Ne hozz szégyent rám, de főleg apádra!” Persze, viccesen mondtad mindig. Hiányoznak az üdvözléseid!
Igen, Nagytata, tanulok és befejezem ezt a sulit, ha törik, ha szakad. Tudom, mennyire szerettél volna ott lenni, amikor végzek, de ott leszel lélekben. Ahogy a műtétemért is sokat aggódtál, hogy sikerül-e. Emlékszel a Beni keresztelője utáni „bulin”, ahogy együtt dülöngéltünk? Te a botoddal, én meg a mankóimmal, jobbra-balra felváltva. Két hét múlva műtenek, de tudom, hogy ott leszel velem, és minden rendben lesz. Hozzád imádkozok majd műtét előtt. Nagyon fáj, hogy sok eseményen nem lehetsz ott… Ezeket most már onnan fentről nézed, és remélem, nem alszol bele, mint a tévénézésbe. A lelked örökké velem lesz, legyen szó örömről, bánatról! Jöhet, bármilyen nehézség Te átsegítesz és bátorítasz majd, hiszen én vagyok az elsőszülött és egyetlen lány unokád.
Még csak tegnap léptél be a Mennyország kapuján és már iszonyatosan fáj, és nagyon hiányzol mindenkinek! Fel sem tudtuk fogni, hogy mi is történt. Tegnap még ott énekeltél az asztalnál most meg… Miért mentél el, Nagytata? Örökké velünk leszel, talán így könnyebb lesz feldolgozni. Múlt héten, mikor bent voltunk nálad a kórházban, nem voltál már magadnál, de azt kérted, hogy fogjam meg a kezed. Talán Te már tudtad, érezted, és így próbáltál tőlem elköszönni. Láttam, mennyire fájt, nagyon sajnáltalak. Ez rávezetett arra, hogy meg kell becsülni, akid, és amid van, mert utána lehet, már késő lesz. Nagyon bánt, hogy nem töltöttem Veled több időt, amikor Aradon voltam. Bárcsak visszaforgathatnánk az időt…
Emlékszel, amikor a kórházban mondtam Neked, hogy ha jobban leszel, megyünk a Fehértói Halászcsárdába ebédelni? Rögtön felkaptad a fejed, és megörültél a hírnek. Mennyire szerettél Szegeden lenni! Ezentúl, ha ott ebédelünk, vagy halászlét eszünk bárhol, Neked is kérek külön adagot.
Ebédkor mindig te voltál az angyal, soha senki nem tudott még a nyomodba se érni. Most, ott fent az angyalaid között is biztosan te vagy az angyal. Ők vigyáznak Rád. Jó kezekben vagy már! Istenkével beszéltem, mondta, hogy figyel Rád, mindennap vesz Neked sportújságot. Ebéd után a kedvenc pálinkáid közül válogathatsz. Annyit énekelhetsz, amennyit csak szeretnél, senki nem fog Rád szólni, hogy: „Géza/Tati hallgass már/kicsit csendesebben”. Arany életed lesz ezen túl is, mint amilyen eddig is volt. Élvezted az életet nagyon, és csak legyintettél, ha valaki szólt a jókedved miatt. Mindig mindenkivel jóban voltál, elbeszélgettél bárkivel, bárhol, bármiről. Emellett igazi úriember voltál. Ha templomba menésről volt szó, vagy csak egy családi összejövetelről/ebédről, Te mindig kicsípted magad. Jól néztél ki: öltöny, ing, nyakkendő. Csodáltalak, és csodált Téged mindenki. Bár, volt egy téli kabátod az volt olyan nehéz mintha 3 kg téglát cipeltél volna. Utána meg is említetted: „Látod lányom, ezt kényszerítik rám.”
Nehéz lesz megszokni, hogy nem vagy már köztünk. Csend lesz az ebédnél Nélküled, nem lesz, aki énekeljen hangosan. Ki elől fogja a Nagyi eldugni az édességeket, a pálinkát? Nem lesz kin nevetni, mert elaludt tévénézés közben.
Hiányozni fogsz az üzletből a lányoknak. Ki olvas majd nekik hangosan az újságból, és ki fogja megnevettetni őket? Hiányozni fogsz a barátaidnak, akikkel az utcán újságvásárlás közben ismerkedtél meg. Hiányozni fogsz az ismerősöknek, munkatársaknak, volt kollegáknak, de a Családnak a legjobban! Hiányozni fogsz az Annának és Iubinak, nagyon megszerettek Téged… Az énekes bandának, Margitnak, Babi tántinak, Marika néninek, Pista bácsinak, nem lesznek már olyan éneklések, mint Veled voltak… Marika Nagyinak és Csicsunak, távolabbi családtagoknak és rokonoknak… Mamának, aki mindig is felnézett Rád, szívébe zárt ő is örökre, szeretett Veled beszélgetni, sétálgatni. Az összes unokádnak: Tominak, Robinak, Dumbusnak, Dominiknek, KisCsabinak, Beninek. Csak ennyit szeretnék mondani a gyerekkorunkról, hogy nem is tudom milyen lett volna Nélküled… Rengeteget jártunk Kisiratosra, a strandra, Szovátára, voltunk a tengeren is veletek. Mikor kicsik voltunk sűrűn aludtunk nálatok, rengeteget játszottunk.
Hiányozni fogsz az egyetlen testvérednek, Margitnak, igazi testvérek voltatok, ha Rólad volt szó rögtön pattant is, számíthattatok egymásra, és mindig szerettétek egymást… Cica Nagyinak, életed párjának,aki szeretetből dugdosta előled a jót (csoki,cigi, pálinka). Nagyon fogsz hiányozni a két fiadnak Tatusznak és Csabinak, akik sokat köszönhettek Neked, hisz nagyszerű apa voltál!
Magamat hagytam utoljára. Nagytata nekem is nagyon fogsz hiányozni, majd egyszer találkozunk ott fent! Addig is egyél sok-sok édességet, most már szabad, amennyi beléd fér. Hálás vagyok minden együtt töltött percért, és köszönöm a sok jó tulajdonságot, amit Tőled örökölhettem!
A lelked örökké itt lesz velünk, külön hely van számodra mindenkinek a szívében. Nyugodj békében! Szeretünk, Nagytata!”
Szeged,
2017.november 7.
Kosara Írisz
