Nettó több mint kétszáz lejes emelést jelent az új, bruttó 4050 lejes minimálbér

A bruttó minimálbér megemeléséről fogadott el határozatot szerdai ülésén a kormány. A döntés értelmében január elsejétől 4050 lej lesz a legkisebb bruttó kereset.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi 3700 lejről 4050 lejre nő a bruttó minimálbér 2025. január elsejei hatállyal. Erről már korábban döntött a kabinet a munkáltatókat, a szakszervezeteket és a kormány képviselőit tömörítő háromoldalú egyeztető tanácsban folytatott tárgyalások eredményeként, de a kabinet az erről szóló határozatot csak szerdán hozta meg – írta az Agerpres.

A kormányülés végén Mihai Constantin kormányszóvivő közölte: az emelés mértéke 9,46 százalékos, nettóban pedig 212 lejes többletet jelent.

Hozzátette, hogy bár csak valamivel több mint 800 ezren vannak bejelentve minimálbéren, a döntés több mint 1,8 millió munkavállalót érint, mert azoknak is minimum 4050 lej lesz a bruttó minimálbérük, akiket a jelenlegi minimálbérnél magasabb, de a 4050 lejnél kisebb összeggel alkalmaztak.

 

A törvény szerint ezentúl évente számítják újra a minimálbért, és egy munkavállalót legfeljebb két évig alkalmazhat minimálbérrel a munkaadója, utána meg kell emelnie a fizetését.

A rovatból ajánljuk:

Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Ár- és adóemelkedéssel, drágításokkal, kedvezmények megszűntetésével kezdődött az új év
A jövedéki adó emelése miatt nőtt az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosultak 2025. január 1-jétől.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult koalíciós kormánynak
A második Ciolacu-kormányt a koalíciót alkotó pártok és a nem magyar nemzeti kisebbségek 240 képviselője és szenátora szavazta meg.
Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson az Európa-barát kormánykoalíció
A 65 éves politikus 2009–2014 között volt a PNL elnöke, 2012–2014 között pedig a szenátus elnöke is volt.