A jövő év folyamán is érvényben maradnak a megszorító intézkedések, amelyeket három évvel ezelőtt fogadott el az akkori kabinet - derült ki a román kormány szerdai ülését követően. A kormányülésen kiigazították az infláció mértékével a helyi adók alsó és felső határát is, és ezzel a kormány megteremtette a helyi önkormányzatoknak a törvényes lehetőséget, hogy növeljék a helyi adókat. Victor Ponta kormányfő szerint az önkormányzatok akár 36 százalékkal is emelhetik az adókat.
Romániában 2010 óta változatlanok ezek az értékek, most a kormány 16 százalékkal növelte a határértékeket - közölte Andrei Zaharescu kormányszóvivő. A kormány becslései szerint az intézkedés nyomán a helyi önkormányzatok 527 millió lej (116 millió euró) többletbevételre tesznek szert. A Victor Ponta vezette kabinet - amely a vasárnapi parlamenti választások után a következő négy évben is kormányozni készül - több olyan megszorító intézkedés érvényességének a meghosszabbításáról döntött, amelyeket két évvel ezelőtt vezetett be a világgazdasági válság miatt az Emil Boc vezette kabinet.
Így 2013-ban a közalkalmazottak továbbra sem kaphatnak ebéd-, ajándék- és üdülési utalványokat, az 1989-es forradalmárok nem kapják meg juttatásaikat, és korlátozták a vasúti közlekedésben járó kedvezményeket. A közalkalmazotti bérek is befagyasztva maradnak 2013-ban, miután a román kormány december elején 7 százalékkal emelte a fizetéseket, és így maradéktalanul visszaadta azt a pénzt, amit 2010-ben a Boc-kabinet elvett a közalkalmazottaktól a 25 százalékos bércsökkentéssel.
MTI
Maradnak a megszorítások, jönnek az adóemelések
A rovatból ajánljuk:
Emelkedőben a munkanélküliség, további elbocsátások várhatók az autóiparban
Arad megyében a múlt év végén 1,64 százalékos volt a munkanélküliségi arány.
Január 20-tól fizethetők a helyi adók és illetékek Aradon
Az első félévi részlet határideje március 31., de aki egész évre kifizeti, 10 százalékos kedvezményt kap.
Megszavazták a helyi adók és illetékek mértékét a 2025-ös évre
Aki 2025. március 31-ig kifizeti az egész éves adót, 10 százalékos kedvezményben részesül.
Románia még mindig a kullogók között áll az EU-ban a minimálbér tekintetében
Még úgyis, hogy az elmúlt tíz évben az nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a minimálbér.
Jó évet zárt a kamara, jövőre cégalapításra hirdet pályázatokat
Fellendülést hozhat a megye gazdaságának a schengeni csatlakozás az intézmény elnöke szerint.