Euro-vállalkozó program Arad és Békés megyében

Határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési program indul Arad és Békéscsaba térségében. A projekt a magyar–román határ menti együttműködés keretében valósul meg, a nyitó rendezvényt ma tartották Békéscsabán. A projekt a békéscsabai Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem és a romániai kis- és középvállalkozások regionális szövetségének együttműködésében valósul meg – mondta Gólya Pál, az MTESZ Békés megyei szervezetének ügyvezetője az MTI-nek. Kiemelte: a térség munkaadói és munkáltatói javaslatai alapján készültek el a vállalkozóvá válást és a már működő mikrovállalkozásokat segítő képzési és szemléletformáló programok. „A munkaerőpiacon hasonlók a gondok Békéscsabán és Aradon, a munkanélküliek között jelentős a közszférából kikerülők aránya, a projekt elsősorban részükre nyújt alternatív munkalehetőséget” – tette hozzá az ügyvezető. A határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési programban összesen 144 fő vállalkozni szándékozó vesz részt – mondta Máthé Ilona projektmenedzser, a program ötletgazdája. Szólt arról, hogy a képzések június 11-től folyamatosan indulnak és 12 hónapon át tartanak, a résztvevők kilenc oktató-nevelő és szemléletformáló program közül választhatnak, ilyen például a határ menti gazdasági jog, a pénzügyek és számvitel, a társadalmi és gazdasági ismeretek Arad és Békés megyéről. A magyar résztvevők a projekt keretében román nyelvet is tanulhatnak, és egyszerre több modulon is részt vehetnek a vállalkozni szándékozók. A kkv-szektor szerepe meghatározó Románia gazdasági teljesítményében, a vállalkozások 90 százalékát képviselik a kis- és közepes cégek, különösen az ország fejlettebb részén, Nagyvárad, Arad és Temesvár térségében – mondta Mihaela Breaz, a Frimm Vest Arad ügyvezetője az MTI-nek, a romániai kkv-szövetség nevében. Hozzátette: a most induló projekt a képzéseken túl új gazdasági és üzleti kapcsolatokra nyújt lehetőséget a MTESZ Békéscsaba szervezete, az aradi kkv-szövetség és a Vasile Goldiş-egyetem között.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem kötelesek a kereskedők nyugtát nyomtatni bankkártyás fizetéskor az adóhatóság szerint
Elegendő a POS-terminál által kiadott bizonylat az Országos Adóhatóság tájékoztatása szerint.
Megkapta az összes engedélyt az ottlakai–nagypéli napelempark
Európa legnagyobb napelemparkja lesz a 800 millió euróból épülő, több mint ezer hektáros és 1044 MW teljesítményű létesítmény.
Emelkedőben a munkanélküliség, további elbocsátások várhatók az autóiparban
Arad megyében a múlt év végén 1,64 százalékos volt a munkanélküliségi arány.
Január 20-tól fizethetők a helyi adók és illetékek Aradon
Az első félévi részlet határideje március 31., de aki egész évre kifizeti, 10 százalékos kedvezményt kap.
Megszavazták a helyi adók és illetékek mértékét a 2025-ös évre
Aki 2025. március 31-ig kifizeti az egész éves adót, 10 százalékos kedvezményben részesül.
Románia még mindig a kullogók között áll az EU-ban a minimálbér tekintetében
Még úgyis, hogy az elmúlt tíz évben az nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a minimálbér.