Elhalasztották az áfacsökkentésről szóló döntést

Elhalasztotta az új adótörvénykönyvről szóló parlamenti szavazást hétfőn a kormánykoalíció, így az emiatt összehívott rendkívüli ülésszak okafogyottá vált.

A júniusban már elfogadott, öt százalékpontos áfacsökkentést tartalmazó új adótörvényről azért kellett volna ismét szavazni, mert azt Klaus Iohannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Az elnök Románia külföldi hitelezőinek és a jegybank kormányzójának figyelmeztetéseire, valamint a görög válságra hivatkozva óvatosabb költségvetés-politikát szorgalmazott.

Múlt héten a parlamenti pártok szakértői szintű egyezségre jutottak arról, hogy januártól egyelőre csak négy százalékpontos áfacsökkentést léptetnek életbe. Így 2016-ban a jelenlegi 24-ről 20-ra, majd egy évvel később 19 százalékra csökkenne a forgalmi adó. A koalíciós pártok vezetői hétfői tanácskozásuk után bejelentették: a szakértői egyezséget javaslatként kezelik, de a politikai döntés előtt csütörtökön újabb pártközi egyeztetést tartanak. A  parlament így hiába rövidítette le egy héttel nyári vakációját, a rendkívüli ülésszak napirendjén szereplő jogszabályról nem lehet szavazni.

A halasztást Ion Bogdan Lefter politológus, a kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli hatalmi harccal magyarázta. A 20 százalékos áfakulcs körüli kompromisszumot – a PSD elnökségéről korrupciós ügye miatt lemondott – Victor Ponta miniszterelnök saját sikereként kommunikálta, de a párt „új erős embere”, a szabadságáról a napokban visszatért Liviu Dragnea ideiglenes PSD-elnök számára fontos volt, hogy átvegye az ügyben a kezdeményezést – magyarázta a váratlan fordulatot a politikai elemző. A miniszterelnök múlt héten azt is bejelentette, hogy az állami egészségügyi alkalmazottak októbertől 25 százalékos béremelést kapnak, jövő évtől pedig további 25 százalékos béremelésben részesülnek. A bejelentés az egész  közszférában bérkövetelési hullámot indított el.

A  nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a bukaresti kormányt. Jövő évben önkormányzati és parlamenti választásokat rendeznek Romániában.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megkapta az összes engedélyt az ottlakai–nagypéli napelempark
A mintegy 800 millió eurós magánberuházás, amely több mint ezer hektáron terül el és 1044 MW teljesítményű, Európa legnagyobb napelemparkja lesz. Később Kisjenőben és Mácsán is építen napelemparkokat ugyanaz a beruházó, azok összteljesítménye 800 MW lesz.
Emelkedőben a munkanélküliség, további elbocsátások várhatók az autóiparban
Arad megyében a múlt év végén 1,64 százalékos volt a munkanélküliségi arány.
Január 20-tól fizethetők a helyi adók és illetékek Aradon
Az első félévi részlet határideje március 31., de aki egész évre kifizeti, 10 százalékos kedvezményt kap.
Megszavazták a helyi adók és illetékek mértékét a 2025-ös évre
Aki 2025. március 31-ig kifizeti az egész éves adót, 10 százalékos kedvezményben részesül.
Románia még mindig a kullogók között áll az EU-ban a minimálbér tekintetében
Még úgyis, hogy az elmúlt tíz évben az nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a minimálbér.
Jó évet zárt a kamara, jövőre cégalapításra hirdet pályázatokat
Fellendülést hozhat a megye gazdaságának a schengeni csatlakozás az intézmény elnöke szerint.