Az Arad megyei magyar gazdák is jelentkeztek a kezdeményező bizottságba

266 Holnap, pénteken délelőtt az aradi prefektúrán lesz az Arad Megyei Mezőgazdasági Kamara megalakítását célzó kezdeményező bizottság alakuló ülése. Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) elnöke az Aradi Híreknek elmondta, szerdán ők is letették a szükséges dokumentációt a prefektúrán, hogy részt vehessenek a kezdeményező bizottság megalakításában. Az AMMGE három személyt javasol a kezdeményező bizottságba: Sipos Györgyöt, ifj. Zágoni Szabó Andrást  és Horváth Imrét. A kezdeményező bizottság 11 tagú lesz, ám a szakma csak hét személyt választhat, mert négy hely hivatalból foglalt, ezeket a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, a prefektúra, a megyei önkormányzat, a Romániai Községek Szövetségének képviselői töltik be. A kezdeménező bizottság fogja lebonyolítani a választásokat a mezőgazdasági kamara vezető tisztségeire.

(irházi)

A rovatból ajánljuk:

Emelkedőben a munkanélküliség, további elbocsátások várhatók az autóiparban
Arad megyében a múlt év végén 1,64 százalékos volt a munkanélküliségi arány.
Január 20-tól fizethetők a helyi adók és illetékek Aradon
Az első félévi részlet határideje március 31., de aki egész évre kifizeti, 10 százalékos kedvezményt kap.
Megszavazták a helyi adók és illetékek mértékét a 2025-ös évre
Aki 2025. március 31-ig kifizeti az egész éves adót, 10 százalékos kedvezményben részesül.
Románia még mindig a kullogók között áll az EU-ban a minimálbér tekintetében
Még úgyis, hogy az elmúlt tíz évben az nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a minimálbér.
Jó évet zárt a kamara, jövőre cégalapításra hirdet pályázatokat
Fellendülést hozhat a megye gazdaságának a schengeni csatlakozás az intézmény elnöke szerint.