Ígéretük ellenére a szocdemek elhalasztanák az adócsökkentéseket

Egy évvel elhalasztják az adótörvénykönyv által 2017. január elsejére előirányzott adócsökkentéseket: a jelenleg 20 százalékos áfa újabb egy százalékpontos csökkentését, továbbá az ipari létesítmények különadójának, illetve az üzemanyagra három éve kivetett pótlólagos jövedéki adónak az eltörlését.

Az adócsökkentések elhalasztását a vasárnapi romániai választásokon győztes, kormányalakításra készülő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea kérte Dacian Cioloș miniszterelnöktől – derült ki abból az interjúból, amelyet a Stiripesurse.ro portálnak adott a PSD elnöke. Az egyeztetés tényét később a kormányszóvivő is megerősítette, hozzátéve, hogy a jelenlegi szakértői kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a költségvetési egyensúlyt veszélyeztető adócsökkentések elhalasztására.

Dragnea pártja választási programjára hivatkozva azzal indokolta kérését, hogy a PSD az áfát 2018 január elsejétől nem 19, hanem 18 százalékra akarja csökkenteni. Az üzemanyagra 2014 áprilisától kezdődően kivetett literenként 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adót azért nem akarja eltörölni a PSD, mert attól tart, hogy az nem vezetne a remélt árcsökkenéshez. Dragnea arra utalt, hogy az olajtársaságok „tennék zsebre" a különbséget. A pótlólagos jövedéki adóról 2013-ban, a korábbi, Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány döntött, arra hivatkozva, hogy a többletbevételből autópálya-építésre fordítható pénzalapot akar létrehozni.

Az ipari létesítményekre – póznákra, olajszondákra, antennákra, kéményekre, zagytározókra, és egyebekre – ugyancsak 2014-től kivetett, a sajtó által „oszlopadónak" nevezett másfél százalékos különadót majd akkor fogják eltörölni, „ha a nagy cégek megértik, hogy Romániában megtermelt profitjuk után Romániában adózzanak" – jelentette ki Dragnea.

A PSD adócsökkentések és béremelések ígéretével nyert választást, az általa ellenőrzött parlamenti többség pedig a választási kampány küszöbén illetékek eltörléséről és közalkalmazotti béremelésekről fogadott el törvénytervezeteket, azzal vádolva az osztogatást ellenző szakértői kormányt, hogy az „ül a pénzen, és nem akarja, hogy az emberek jobban éljenek".

Liviu Iolu kormányszóvivő szerint a Cioloș-kormány mandátuma végéig tartja magát a felelős gazdálkodás elvéhez, ezért eleget tesz a PSD-elnök kérésének és elhalasztja a január elsején esedékes adócsökkentéseket. A kormányalakítási tárgyalások elhúzódása esetén a vasárnapi választások nyomán létrejövő új kormányt már nem lehet karácsony előtt beiktatni.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Figyelembe vették, hogy ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.