Lemondott Ludovic Orban, Nicolae Ciucă a megbízott kormányfő

Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

Kifejtette: az a célja, hogy egy PSD nélküli kormánytöbbség alakuljon, amely egyértelműen támogatja Románia euroatlanti elkötelezettségét és képes felhasználni minden, Románia rendelkezésére álló eszközt a polgárok életminőségének javítása érdekében. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot megközelítő eredménnyel.

Tavaly, amikor a PNL jelöltjeként második mandátumért induló Klaus Iohannis államfőt kétharmados többséggel választották újra tisztségébe, a PNL-nek még 45 százalék feletti győzelmet jósoltak a közvélemény-kutatások. A Ludovic Orban PNL-elnök vezette kisebbségi kormány és Klaus Iohannis államfő azonban hiába próbálta előrehozott választásokkal parlamenti mandátumokra váltani a PNL történelmi népszerűségét, a baloldali parlamenti többség megakadályozta a a törvényhozás feloszlatását, és a koronavírus-járvány idején nagyrészt válságkezelésre korlátozódó egyéves kormányzás népszerűtlen intézkedései során elolvadt a PNL előnye, miközben a PSD ellenzékben megerősödött.

Klaus Iohannis hétfőn úgy értékelte: egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik, miután a PNL és az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) növelte támogatottságát a legutóbbi parlamenti választások óta, miközben a PSD „drámaian" meggyengült.

Iohannis nem említette a voksok mintegy 6 százalékát összesítő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely Dacian Cioloș, a PLUS elnöke szerint „megkerülhetetlen" tényező egy kormánytöbbség kialakításánál.

Az államfő várhatóan a választások hivatalos végeredményének közzététele után hívja kormányalakítási egyeztetésre a parlamenti pártokat.

Klaus Iohannis államfő hétfő este Nicolae Ciucă védelmi minisztert nevezte ki ideiglenes miniszterelnöknek. A megbízott kormányfő az új kabinet megalakulásáig látja el a feladatokat.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Ár- és adóemelkedéssel, drágításokkal, kedvezmények megszűntetésével kezdődött az új év
A jövedéki adó emelése miatt nőtt az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosultak 2025. január 1-jétől.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult koalíciós kormánynak
A második Ciolacu-kormányt a koalíciót alkotó pártok és a nem magyar nemzeti kisebbségek 240 képviselője és szenátora szavazta meg.
Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson az Európa-barát kormánykoalíció
A 65 éves politikus 2009–2014 között volt a PNL elnöke, 2012–2014 között pedig a szenátus elnöke is volt.