Leadta a támogató aláírásokat az RMDSZ a választási bizottságnál

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) leadta a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírásokat hétfőn Bukarestben, a központi választási bizottságnál (BEC).

A választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább egy százaléka, vagyis 190 ezer választó támogató aláírása szükséges ahhoz, hogy egy párt vagy kisebbségi szervezet országos jelöltlistát állíthasson. A magyar érdekképviselet által gyűjtött csaknem 230 ezer aláírás közül több mint 226 ezret igazolt a BEC, így az RMDSZ Románia minden megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket. Kelemen Hunor elnök a jelenlévő újságíróknak megerősítette: az RMDSZ élni is fog ezzel a joggal a decemberi parlamenti választásokon.

Az RMDSZ célja, hogy arányos képviseletet biztosítson az erdélyi magyarságnak és érvényesítse érdekeit a törvényhozásban, amikor – az RMDSZ által bírált – közigazgatási stratégiáról, az oktatási reformról, vagy az alkotmány módosításáról születik döntés – magyarázta. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ a regionális identitások erősödését, Erdély fejlesztését támogatja, a közösségi jogokat tartja a jövő zálogának, és a jelenlegi 20-ról 10 százalékra akarja leszállítani azt a lakosságarányt, amelynél egy kisebbségi közösség használhatja anyanyelvét a közigazgatásban. Az RMDSZ választási programjába az is bekerül, hogy a magyar is legyen hivatalos nyelv, ahol a magyarok élnek többségben.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: a szövetség frakciójának több mint fele megújul. Az RMDSZ jelöltlistáin két befutónak számító helyet átengedett a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a szeptemberben kötött együttműködési megállapodásuknak megfelelően. Az aláírások iktatásánál – az RMDSZ jelenlegi törvényhozói mellett – a BEC-nél Biró Zsolt, az MPP elnöke is megjelent, aki Maros megyében az RMDSZ-listán indul parlamenti képviselői tisztségért.

Az MTI kérdésére a pártelnök elmondta: az MPP is gyűjtött aláírásokat, a közös választási kampányból is kiveszi részét, ugyanakkor a párt saját arculatát is szeretné megjeleníteni. Biró Zsolt szerint az MPP és ay RMDSZ programjában sok közös pont van, és kifejezte reményét, hogy később a parlamentben is megtalálják az együttműködés módját.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Figyelembe vették, hogy ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.