Kvótareferendum – Pécsen kampányoltak aradi és bihari fiatalok

A múlt hét végét mintegy ötven Arad és Bihar megyei fiatal Pécsen töltötte az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta szervezésében. A cél az volt, hogy segítsék a Fidesz népszavazási kampányát – olvasható Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezete elnökének közleményében.

Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője fogadta a küldöttséget, aki elmondta: a kényszerbetelepítés ellen kiírt október 2-i népszavazás a teljes magyarságot érintő nemzeti ügy, így a referendum érvényességéért és eredményességéért a határon túli magyarság is összefogott.

A pécsi népszavazási kampányban Arad megyéből aradi, kisperegi, majláthfalvi, kisjenői, ágyai, simonyifalvi, újvarsándi és pécskai fiatalok vettek részt. Pécs Uránváros és Kertváros negyedeiben segítettek, tanulságos volt számukra felkeresni és elbeszélgetni a pécsi választókkal, igyekeztek mindenkit meggyőzni a szavazáson való részvétel fontosságáról.

Mivel Pécsen éppen akkor zajlottak a Pécsi Napok, ezért este gazdag kulturális programok és koncertek várták a partiumiakat. Vasárnap délelőtt Őri László, Pécs alpolgármestere és Decsi István önkormányzati képviselő megmutatták a gyönyörű történelmi belvárost. Az EMNP reményeink szerint legközelebb a decemberi romániai választások alkalmával fognak ismét a pécsiekkel találkozni, amikor majd ők látogatnak a Partiumba.

A kvótareferndumhoz kapcsolódó hír, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodájában (Revoluției sugárút 95. sz., 6. a.) szeptember 30-án, pénteken 16 óráig leadhatók a levélszavazatok.

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Figyelembe vették, hogy ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.