Kitűzte a helyhatósági választások időpontját a kormány

Június 5-én rendezik az önkormányzati választásokat – erről szerdai ülésén fogadott el határozatot a bukaresti kormány. Ekkor választják meg az ország csaknem 3200 községének és városának polgármesterét, helyi tanácsosait, valamint a 41 megyei önkormányzat tanácsosait. A tavalyi törvénymódosítás szerint a megyei tanácsok élére már nem közvetlenül a szavazópolgárok választanak vezetőt, hanem a képviselő-testület utólag választ saját elnököt.

Az utóbbi hetekben a jobboldali pártok a tavaly még konszenzussal elfogadott helyhatósági választási törvény módosítását sürgették, arra hivatkozva, hogy – a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezető – novemberi tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester-választást követeltek. Az idő rövidsége miatt a törvényt legfeljebb sürgősségi kormányrendelettel, vagy úgynevezett kormányzati felelősségvállalással lehetett volna módosítani, mivel azonban erről a szociáldemokraták és volt koalíciós partnereik ellenkezése miatt nem alakult ki egyetértés, a Dacian Cioloş vezette szakértői kabinet közölte, hogy nem fog a politikai csatában szerepet vállalni, és a hatályos törvény szerint egyfordulós polgármester-választást szervez.

Június 5-én a szavazatát mindenki csak az állandó lakhelyén adhatja le, vagy ott, ahol legalább másfél hónapja – ideiglenes lakcímbejelentése alapján – kérte felvételét a választói névjegyzékbe. Az önkormányzati választások alkalmával nem lesznek szavazóközpontok külföldön, voksolhatnak viszont és jelöltethetik is magukat a Romániában lakó európai uniós állampolgárok.

A kormányhatározat március 22-én lép életbe: azért csak ekkor, mert ehhez a dátumhoz igazítják a választások megszervezésének menetrendjét. A helyhatósági választáson részt vevő politikai pártok, pártszövetségek, valamint kisebbségi szervezetek a központi választási bizottság megalakulásától számított tíz napon belül – várhatóan április 9-ig – regisztrálhatják választási jelüket. A jelöléseket április 26-ig lehet iktatni, a választási kampány pedig május 6-án kezdődik és egy hónapig tart.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Figyelembe vették, hogy ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.