Hétfőtől bezárják az iskolákat, országszerte kötelező lesz a maszkviselés

Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el – jelentették be a kormány csütörtök esti ülésén.

A szigorításokat a kormányülésen kivételesen részt vevő Klaus Iohannis államfő ismertette, a konkrét intézkedéseket azonban – a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat módosítása révén – várhatóan hétfőtől léptetik hatályba.

Iohannis a helyzet súlyosságát nyomatékosította jelenlétével: a rendszerváltás óta a mindenkori államfő eddig mindössze néhány alkalommal élt azon alkotmányos jogával, hogy „országos jelentőségű problémák" megvitatása alkalmával részt vehet a kormány ülésén.

Az elnök szerint a napi tízezer fertőzéshez közelítő járványhelyzet rendkívül aggasztó, és egyértelművé vált, hogy fékentartásához az eddigieknél szigorúbb korlátozásokra van szükség. Iohannis rámutatott: az állami intézmények és magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, ha a tevékenység jellege ezt megengedi, a személyes jelenlétet követelő munkahelyeken pedig be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást a tömegközlekedési eszközökön.

Be kell tiltani a rendezvényeket és mulatságokat, be kell zárni a piacokat és vásárokat, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, és korlátozni kell az éjszakai kijárást – sorolta az államfő. Iohannis ugyanakkor kijelentette: a demokráciát nem lehet zárójelbe tenni, az ennek alapját jelentő választásokat válsághelyzetben is meg kell tartani. Az államfő szerint az erős nemzetek ragaszkodnak a demokratikus választásokhoz. Iohannis az Amerikai Egyesült Államok példájára hivatkozott, ahol csaknem százezer új fertőzést diagnosztizálnak naponta, az emberek mégis nagy számban, védőmaszkot viselve, a távolságot megtartva, fegyelmezetten álltak sorba, hogy leadhassák voksukat.

Visszatér a szigor | Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Ludovic Orban miniszterelnök jelezte: a járvány megfékezését célzó intézkedéseket kormányhatározatban fogják részletezni, amely hétfőn léphet hatályba, időt biztosítva a lakosságnak és a hatóságoknak a felkészülésre. A kormányfő szerint a voksolás nem jelent fertőzési többletkockázatot.

Eddig csak azokon a településeken zárták be az iskolákat, ahol meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A héten az iskolák csaknem felében – 8,5 ezer tanintézményben – még a szokásos óralátogatással folyt a tanítás, míg 5 ezer iskolában részlegesen, 4 ezer iskolában pedig már teljes egészében az internetre költöztették az oktatást.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Ár- és adóemelkedéssel, drágításokkal, kedvezmények megszűntetésével kezdődött az új év
A jövedéki adó emelése miatt nőtt az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosultak 2025. január 1-jétől.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult koalíciós kormánynak
A második Ciolacu-kormányt a koalíciót alkotó pártok és a nem magyar nemzeti kisebbségek 240 képviselője és szenátora szavazta meg.
Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson az Európa-barát kormánykoalíció
A 65 éves politikus 2009–2014 között volt a PNL elnöke, 2012–2014 között pedig a szenátus elnöke is volt.