Magyar Művészeti Akadémia csütörtökön tartotta idei közgyűlését pesti Vigadóban. Ez alkalommal adták a különböző művészeti tagozatok díjait; összesen nyolcat, köztük irodalmi kategóriában Illyés Gyula-díjjal tüntették ki Sarusi Mihály újságírót, szerkesztőt, József Attila-díjas írót. A békéscsabai születésű, Balatonalmádiban élő, de édesapja révén az Arad megyei Kisiratoshoz kötődő tollforgató számos regény, novella és elbeszélés szerzője, a történelmi Csanád, Zaránd és Arad vármegyék népeinek küzdelmes életét leíró művei közül a kisiratosiakhoz a Magyar Krisztus című regénye, az alföldi település története és a Kis iratosi falurajz-sorozata áll a legközelebb.
Az Illyés Gyula-díjat 2013-ban ítélték oda először, akkor Benedikty Tamás író nyerte el. Tavaly Szepesi Attila kárpátaljai születésű, de a háború után Pestre került költő volt a kitüntetett.
Nemrégiben Sarusi Mihály Álompuszta című darabja harmadik díjat kapott az október 22. és 25. közötti Csabai Kolbászfesztivál alkalmából meghirdetett Erős csabait kívánunk! című drámapályázaton.
Sarusi Mihályról laudációt Bertha Zoltán egyetemi tanár, akadémikus mondott. Az alábbiakban elolvashatja a méltatás teljes szövegét, amelyet a díjazott küldött el az Aradi Híreknek:
Az MMA Illyés Gyula-díjával kitüntetett Sarusi Mihály köszöntése
Ha van valaki, aki igazán és a legelsők között méltó arra, hogy Illyés Gyuláról elnevezett díjával a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata kitüntesse őt, az feltétlenül (a már József Attila-, Füst Milán-, Táncsics Mihály-, Petőfi Sándor Sajtószabadság-, Arany János-, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és még több tucatnyi díjjal is elismert): Sarusi Mihály. A nemzet lelkiismeretét a huszadik században oly csodálatos elkötelezettséggel és erkölcsi-szellemi tisztasággal megszólaltató népi írók örökérvényű hagyományát gazdagítja ő tovább, amikor munkásságának lankadatlan gyarapításával évtizedek óta tartja ébren a magyarság éltető öntudatát és önbecsülését. Szépprózai, lírikusi, esszéirodalmi, értekező, publicisztikai és megannyi más műfajban íródott, félszáznál is több kötetbe foglalt művei különlegesen sajátos nyelvi, stiláris, esztétikai, formateremtő erővel tárják föl e nép sok évszázados szenvedéseinek, küzdelmeinek, reménykedéseinek kataklizmatikus és katartikus mélységeit, a szociografikus, dokumentarista, krónikás elbeszélőművészet lenyűgöző igazságbeszédével megelevenített sorstörténelmét és sorsélményeit. A dél-, délkelet-alföldi falusi, paraszti közösségek mindennapi szokásvilágától az egész Kárpát-medencei magyarság napjainkig égető létkérdéseihez vezetnek azok a hallatlanul pontos, aprólékos, hiteles leírások és társadalomrajzoló tudósítások, amelyek a magával ragadó expresszív művészi (áldott emlékezetű Beke György szerint egyenesen: balladaköltői) kifejezésmód értéktelítő minőségeit mozgósítva döbbentenek rá egész emberi és nemzeti létezésünk veszélyeztetettségére. A tragédiák és a lehetőségtávlatok kisemberi drámáiban mindig a folytonos egzisztenciális gondtapasztalatok egyetemességére világítva rá – mint ahogyan a karcolatok, novellák, útinaplók, vallomások, tárcaszerű vagy hosszú elbeszélések, regények, sőt regényfolyamok enciklopédikus epikai sokaságából is kiemelkedő egyik főmű (a mozgalmasan, monumentálisan historikus és példázatos regényremek), a Magyar Krisztus is bizonyítja ezt, már címében is, s amint legutóbb a hamleti metafizikai dilemmát a magunk helyzetének ábrázolásával feldúsító, s azt ízes magyar tájnyelven újrafogalmazó összefoglaló alkotás szintúgy: a Lönni vagy nem lönni. Amely az olyannyira szeretett, s a mikro-realista és makro-vizionárius jelenetek, történetek, portrék, tablók rengetegével annyiféle változatban és szempontból feltérképezett szülőföld, a békési, a Körösök-menti, az Arad környéki, a régi Zaránd vármegyei, a Trianonban szétszakított Csanád megyei vidékhez, tájhazához kapcsolódó átfogó falurajz – a Szabó Zoltán-i „szerelmes földrajz” nagyszerű mai variációja. A falukutatói szenvedélyt a látomásos nemzetismeret perspektíváival feldúsító látlelet, amelyben a magyar megmaradás legfájdalmasabb problematikája élesedik ki – a folytonos hódoltságokba, pusztító háborúkba, kisebbségi sorba, szórványba, sötét diktatúrákba taszítottság gyötrelmétől az identitásmegőrzés erőfeszítésein át a kulturális nemzetegység sziszüphoszi, Kőmíves Kelemen-i építéséig. Csonkító kényszerhatárokon innen és túl, szüntelen felmorzsolódások és darabokra szaggattatások közepette.
Az életmű (az autentikus sorsirodalommá tágított-varázsolt tény- és valóságirodalom), a Sarusi Mihály állította jelképes templomtorony azonban áll, ahonnan kilátás nyílik a teljes Kárpát-karéj magyar horizontjára, az Alföldtől Erdélyig, a Délvidéktől a Balatonig, a Partiumtól a pannon szőlős dombokig. S ahonnan magyar sóhajok és ősi „hun fohászok” szállanak az égig: „Segítsd meg, ó Uram, e kicsi, hatalmas, gyönge, erős, / letiportan is fejét emelgető, megtaposva is előbb-utóbb bátorságra kapó, / magát sárba verten sem megadó, megalázottságában elkövetett átkozódásából / kitisztulva újra hittel hívő szegény, gazdag, édes-keserű, / bitang drága Tizenötmilliónk! / Isten, Istenünk, Mi Urunk! / Hittel Hozzád fordulunk.”
Kedves Miska! Szívből gratulálunk, s kívánjuk Neked és magunknak is, hogy felrázó imádságaid javunkra válva meghallgattassanak!
Bertha Zoltán
