Mozgalmas hosszú hétvége a határátkelőkön

A június elseje és a pünkösdi ünnepek idején biztosított munkaszüneti napokon sem pihentek az Arad megyei határrendészek. A parancsnokság közleménye szerint a hosszú hétvégén három gépjárművet foglaltak le a határátkelőkön. Pénteken hajnalban a nagylaki közúti átkelőheyen egy Argeş megyei illetőségű 26 éves férfi jelentkezett belépésre egy Fiat Ducato haszongépjárművel, amelyről kiderült, hogy a német hatóságok május végétől búnjelként keresik. A román férfi azt állította, hogy ezer euróért vásárolta a járművet, és fogalma sem volt arról, hogy körözik.

Szombaton hajnalban a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőn egy 33 éves galaci sofőr akart behozni az országba egy Iveco márkájú kisetehrautót, amelyről szintén kiderült, hogy bűnjelként keresik az olasz hatóságok – már 2008 óta. A sofőr azt mondta, hogy háromezer eurót adott érte egy használtautó-kereskedésben, és fogalma sem volt róla, hogy gond lehet vele. Egy hétezer eurót érő Mercedes kisbuszt is lefoglaltak szombat délben ugyanott: ezt egy 43 éves olasz állampolgár szállított tréleren, és mint az okmányok ellenőrzésekor kiderült, az olasz hatóságok lefoglalási végzést adtak ki rá másfél éve.

A román határrendészek mindhárom gépjárművet elkobozták a vizsgálatok befejezéséig.

Emellett határsértőket is feltartóztattak a hétvégén a határrendészek. Egy húszéves Gorj megyei nő hamis útiokmányokkal akart külföldre utazni az autópálya-határátkelőnél, szombat este egy 19 éves líbiai fiatalember hamis francia útlevelet mutatott fel az országból való kilépéskor, de lebukott (egyébként Romániában menedékkérőként tartották nyilván), vasárnap pedig a Kürtösön a Bukarest–Budapest nemzetközi vonaton egy szintén 19 éves török férfit kaptak el, akinek az útlevelében hamisított vízum volt (azt állította, így próbált meg a Finnországban élő testvéréhez eljutni). Mindhárom személy ellen okirathamisítás és tiltott határátlépés kísérelete miatt indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Demjén-est és retró parti
A magyar könnyűzene egyik legendás alakjának dalait Tippán Juzuf és a Retrograph zenekar adja elő december 13-án, pénteken 19 órától.
Karácsonyi gyermekfoglalkozás az RMDSZ székházában
December 17-én, kedden 16 és 20 óra között mézeskalácsot és karácsonyi díszeket készítenek.
Pénteken díszfénybe öltözik a város
Ünnepi műsor keretében gyújtják meg a díszfényeket Szent Miklós napján, és a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak a városháza előtt tartott rendezvényen.
Szombattól szentestéig közlekedik a Mikulás-járat
Hétköznapokon 10 és 13 óra között előjegyzett csoportoknak tartják fenn, de kora délutántól estig bárki felszállhat rá.
Élet a vadonban: dámvadak küzdelméről posztolt képeket a Romsilva
Még tart a dámszarvasok barcogása, amikor a bikák megvívnak egymással a szarvastehenekért.
Shake-turné Arad megyében
A musicaleket, operetteket és sanzonokat előadó kvartett a temesvári magyar színház művészeiből áll.