Választási végeredmények Arad megyében

Arad megyében a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerte a választásokat, enyhe fölénnyel az országos szinten győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) előtt. Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi jelöltlistája is a szavazatok több mint 6 százalékát kapta a Megyei Választási Iroda (BEJ) adatai alapján.

Arad megyében az orzságos átlagnál is alacsonyabb volt a részvétel a vasárnapi parlamenti választáson: 29,77 százalék, ami valamivel több mint 115 ezer szavazót jelent. A többségük (27 százalék felett) a PNL-re tette a pecsétet, a második helyen a PSD végzett öt százalékponttal lemaradva. A Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) a harmadik 14 százalék fölötti eredménnyel, és hajszállal mögötte maradt le az ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke megdöbbentőnek nevezte az AUR előretörését.

„Ez egyben elszomorító is, hisz az eredmény tükre a társadalmunknak, ami azt mutatja, hogy sajnos van még igény a sovén, uszító, nacionalista politikára és politikusokra, hiszen Arad megyében például egy teljes képviselői mandátumot jelentő eredményt értek el. Kevés jel mutatott arra, hogy ilyen jól fognak szerepelni, hiszen két hónappal ezelőtt, a helyhatósági választásokon úgymond sehol sem voltak. Mindenkit sokkol az ő választási szereplésük, azonban meg kell tanulni azzal élni, hogy a következő négy évben ott lesznek az országgyűlésben, és befolyásolni tudják majd a törvényhozást” – nyilatkozta.

Az RMDSZ-nek mind a szenátusi, mind a képviselőházi jelöltlistájára a választók több mint 6 százaléka voksolt. Faragó, aki a képviselői jelöltlista vezetője, azt mondta, hogy Arad megyében 1996 óta mindig a töredékszavazatok visszaosztásától függött a mandátum sorsa, a magyarság számaránya és a választásokon való részvételi aránya miatt sosem jött össze egy teljes mandátumra elegendő szavazatszám. Eddig – a 2012–2016-os ciklust leszámítva – mindig volt képviselője az aradi magyarságnak a parlamentben, és bíznak benne, hogy az új ciklusban is bejuttatják a jelöltjüket. „Ez remélhetőleg kedd délutánig kiderül” – mondta Faragó, hozzátéve, hogy a szenátusba bejutni nincs reális esély.

Az 5 százalékos küszöböt átlépő és a közvetlenül a küszöb alatti pártok rangsora, képviselőház:

  1. PNL – 30 550 voks – 27,18%
  2. PSD – 25 156 voks – 22,38%
  3. USR–PLUS – 16 237 voks – 14,45%
  4. AUR – 15 389 voks – 13,69%
  5. RMDSZ – 6813 voks – 6,06%
  6. PMP – 4919 voks – 4,38%
  7. Pro Románia – 4433 voks – 3,94%

Szenátus:

  1. PNL – 30 429 voks – 27,15%
  2. PSD – 25 064 voks – 22,36%
  3. USR–PLUS – 16 204 voks – 14,46%
  4. AUR – 15 315 voks – 13,67%
  5. RMDSZ – 6823 voks – 6,09%
  6. PMP – 4818 voks – 4,30%
  7. Pro Románia – 4326 voks – 3,86%

A rovatból ajánljuk:

Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
200 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.