Nyílt levélben buzdít szavazásra a megyei RMDSZ-elnök

Alább közöljük a levelet változtatás nélkül:

Tisztelt Arad megyei nemzettársaim!

Választásokra készül az ország. Vasárnap, június 5-én megválasztjuk a következő négy évre a polgármestereket, a helyi és a megyei tanácsosokat.

Nekünk, Arad megyében élő magyaroknak csak akkor lesz beleszólásunk a jövőnk alakulásába, ha ezen a napon nem a közöny vesz erőt rajtunk. Akkor tudjuk alakítani a sorsunkat, ha egy erős szervezet, az RMDSZ képviseli a közösséget. Csak együtt, csak összefogva van jövőnk. Településeink sokat fejlődtek az eltelt időben. Szeretnénk folytatni ezt a munkát. Az önkormányzatokban, a polgármesteri hivatalokban hozzák meg azokat a döntéseket, amelyekbe nekünk bele kell szólnunk azért, hogy a magyaroknak tetsző, a mi biztonságos jövőnket garantáló döntések szülessenek.

Kampányban sokan ígérnek és sokfélét, felelőtlenül megosztják a kicsiny magyar közösséget. Nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást. Minden magyar szavazat, amit nem a magyarság érdekvédelmi szervezete kap meg, a magyar közösséget gyengíti. Önző, egyéni célokért nem adhatjuk a magyarság érdekét.

Jelöltjeink felkészült, a közösségért, a szülőföldért dolgozni, tenni akaró csapatjátékosok. Bízzanak bennünk! Mi kiálltunk magyar egyházainkért, óvodáinkért és iskoláinkért, kultúránkért, az Arad megyei magyar jövőért. A jogainkat megvédeni, a közös jövőnket építeni csak erős képviselettel, csak az Önök támogatásával lehet.

Kérem Önöket, vasárnap éljenek a szavazati jogukkal és mindhárom szavazólapon – polgármester, helyi tanács, megyei tanács – válasszák az RMDSZ jelöltjeit!

Köszönettel,

FARAGÓ PÉTER,

az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.