Megalakultak a városi szakbizottságok, Mészár Sándor még nem tette le az esküt

A szeptemberi helyhatósági választások nyomán összeállt aradi képviselőtestület hétfő délután tartott első soros ülését a tagok beiktatása óta. A megbeszélésen a szakbizottságok összetételének megválasztása szerepelt.

A 23 tagú helyi tanács még mindig foghíjas, mert az RMDSZ polgármesterjelöltje és tanácsosi listavezetője, Mészár Sándor ezúttal sem vette át mandátumát, és így nem tette le képviselői esküjét. Ebből arra következtethetünk, hogy még mindig tartanak a tárgyalások az alpolgármesteri tisztségek elosztásáról. Mint azt Mészár a választások után elmondta, attól teszi függővé a tanácsosi mandátuma átvételét, hogy a városvezetés továbbra is az RMDSZ-nek szánja-e az egyik alpolgármesteri széket vagy sem. Mészár jelenleg a megyei ifjúsági és sportigazgatóság vezetője, és ha az önkormányzati képviselői esküt leteszi, le kell mondania az igazgatói állásról, érthető tehát, hogy vár a tárgyalások eredményére.

Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Faragó Péter parlamenti képviselő az október 6-i sajtótájékoztatón erősítette meg: az érdekvédelmi szövetség a polgármesterjelöltjét, Mészár Sándort javasolja alpolgármesternek. Bognár Levente, aki 2000 óta volt a város RMDSZ-es alpolgármestere, de idén csak képviselőnek jelöltette magát, a helyi tanács alakuló ülése alkalmával elmondta, hogy a tárgyalások holtpontra jutottak, a választások nyomán kialakult erőviszonyok miatt több az alpolgármesteri tisztségre a jelentkező, mint ahány hely van, és nem tudják, hogyan sikerül feloldani a patthelyzetet.

A helyi tanácsban egyébként öt szakbizottságot alakítottak, az RMDSZ két képviselője közül Bognár Levente a költségvetési-gazdasági bizottságnak lett a tagja, míg Mészár Sándor, ha majd leteszi az esküt (vagy helyette a listán következő jelölt) az ifjúsági, oktatási, kulturális és sport szakbizottságban kap majd helyet.

A tanácsülésen egyébként Bognár Leventét választották meg ülésvezetőnek a következő három hónapra.

A rovatból ajánljuk:

Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
200 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.