Pécskán 2004 óta nem sikerült alpolgármestert állítania a magyar érdekvédelmi szervezetnek, akkor Nagy István – akit idén díszpolgári címmel tüntettek ki a település városi rangra emelésének 20. évfordulóján – töltötte be a tisztséget; ő egyébként 1992-től kezdve három cikluson át volt a város alpolgármestere.
Az idei helyhatósági választásokon három jelöltet sikerült bejuttatnia az RMDSZ-nek a 17 tagú városi tanácsban, Kocsik Imre a szövetség polgármesterjelöltjeként listavezető volt. A polgármesterválasztást az immár ötödik mandátumánál tartó Antal Péter, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte meg, de az RMDSZ-nek sikerült megszereznie az alpolgármesteri tisztséget. A helyi tanácsosok közül két jelölt volt, Kocsik Imre és a tisztséget eddig betöltő Miodrag Stanoiov (PNL), a szavazást végül 9–8 arányban a magyar jelölt nyerte meg.
A pécskai tanácsban a PNL 7 szavazattal rendelkezik, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 6-tal, az RMDSZ 3-mal, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 1-gyel.
Kocsik Imre matematika-fizika szakos tanár, volt kisperegi iskolaigazgató elmondta: számára és a polgármester számára is új a helyzet, de reméli, hogy jól együtt működnek, mint ahogy az elmúlt mandátumok idején is célratörő volt a kapcsolatuk. Még nem tudta megmondani, milyen feladatköröket kap alpolgármesterként, de igyekszik megfelelni az elvárásoknak, és a város valamennyi lakóját érintő ügyek mellett a magyar közösség prioritásait is érvényesíteni.
Arad megyében a június 9-i – előre hozott – helyhatósági választásokon az RMDSZ megőrizte öt polgármesteri tisztségét (Kisiratoson, Nagyiratoson, Németperegen, Sofronyán és Tőzmiskén nyert a jelöltje), emellett négy alpolgármesteri tisztséget biztosított be (Kisiratoson, Németperegen, Fazekasvarsándon és Pécskán), illetve megszerezte a megyei tanács alelnöki pozícióját. Faragó Péter, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a tőzmiskei magyar alpolgármesteri tisztségről folynak még az egyeztetések.