Bognár alpolgármester maradhat, Pankotán egy szavazaton múlt a bejutás

A megyei tanácsi listákra leadott szavazatokat hétfő délelőtt még nem összesítették, így nem lehet tudni, lesz-e képviselője az RMDSZ-nek, és ha igen, hány.

Aradon kora délutánra dolgozták fel a vasárnapi helyhatósági választásokon leadott szavazatokat, s e szerint biztosra vehető, hogy az RMDSZ megtarthatja 2 helyét a 23 tagú tanácsban. Az is valószínű, hogy Bognár Levente marad az alpolgármester – erősítette meg az elöljáró –, ugyanis a többséget szerzett Nemzeti Liberális Párt jelöltje, a negyedik polgármesteri mandátumát kezdő Gheorghe Falcă vasárnap este nyilvánosan kijelentette, hogy az egyik alpolgármesteri tisztség a magyarságot illeti meg.

Az RMDSZ startból bejuttatott két képviselőt, 12 lett a Nemzeti Liberális Pártnak, 7 a Szociáldemokrata Pártnak, egy helyet szerzett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és bejutott Marin Lupaş független jelölt. Ha szám szerint kevesebb szavazatot is kapott az RMDSZ, mint négy éve, arányaiban jobban szerepelt, hiszen Bognár Levente polgármesterjelölt 6,5%-kal a harmadik lett Falcă és Sebastian Bulumac független (de a szocdemek által támogatott) jelölt mögött; a helyi tanácsosi RMDSZ-es lista 8,25%-szintén a harmadik lett.

A megyei tanácsi listákra leadott szavazatokat hétfő délelőtt még nem összesítették, így nem lehet tudni, lesz-e képviselője az RMDSZ-nek, és ha igen, hány.

A helyi tanácsosi mandátumokból veszített az RMDSZ: a párhuzamos számlálások alapján 54 helyett csak 51 képviselője lesz a szervezetnek 15 településen. Kettő helyett 1 tanácsos lesz Varsándon és Kisjenőben, 10 helyett 9 Kisiratoson, 8 helyett csak 7 Tőzmiske községben. Kettőről háromra nőtt viszont az RMDSZ-es mandátumok száma Pécskán, és 3-ról 4-re Szinte községben.

Angyalkúton és Gyorokon maradt az 1-1 tanácsos, Nagyiratoson az 5, Németperegen a 6, Zimándújfaluban a 4, Sofronyán a 3 és Vingán a 2 (ezek még nem hivatalos eredmények). Nem jutott be RMDSZ-es jelölt a képviselő-testületbe Borosjenőben, Csermőn és Fakerten, Pankotán pedig egy szavazaton múlt a választási küszöb elérése, így ott képviselő nélkül maradt a magyarság.

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.