Bepótolandó pihenőnapok: december 24. és 31.

Pihenőnappá nyilvánította a román kormány a közszférában dolgozók számára 2012. december 24-ét és 31-ét: a közalkalmazottaknak ezeket a napokat 2013. január 12-én és 19-én kell majd ledolgozniuk. A mai kormányülésen elfogadott határozat hatálya nem terjed ki a megszakítás nélküli tevékenységeket biztosító közalkalmazottak munkarendjére. A karácsonyi és szilveszteri „mini-vakációk” kialakítását célzó kormányhatározat csak ajánlás szintjén érvényes a versenyszférára. Romániában idén emelkedett 11-ről 12-re a munkaszüneti napok száma azáltal, hogy a parlament júniusban hivatalos ünnepnappá nyilvánította november 30-át, Szent András apostol ünnepét. A 12 hivatalos munkaszüneti nap közül azonban kettő – húsvét és pünkösd első napja – mindig vasárnapra esik. Idén először lesz tehát szabadnap Romániában az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapja: a román ortodox egyház ezen a napon ünnepeli azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet. Másnap, december elsején ünneplik Romániában az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. December elseje 1990 óta Románia nemzeti ünnepe.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet Nagy István nyugalmazott pécskai fizikatanár, közéleti szereplő, akit tavaly a város díszpolgárává is avattak: január 18-án a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntetik ki, 22-én pedig a Kölcsey-díjat kapja meg.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
200 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.