Az RMDSZ kilencezer jelöltet indít a választásokon [AUDIÓ]

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 9 ezer jelöltet indít a júniusi önkormányzati választásokon – közölte keddi hírlevelében a szövetség. „A szövetség célja, hogy megőrizze és megerősítse a magyar képviselet súlyát az önkormányzatokban, olyan időszakban, amikor egyértelműen megrendült a magyar emberek biztonságérzete” – idézte a közlemény Kovács Péter ügyvezető elnököt.

Az RMDSZ-nek mintegy 300 polgármesterjelöltje, több mint 500 településen képviselőjelölt-listája, és 16 megyei képviselőjelölt-listája van. Erdély 15 megyéje mellett a dél-romániai Gorj megyében is megyei listát állított a szövetség.

Április 26-ig lehet iktatni a választási listákat, május 6-án kezdődik a hivatalos kampány, a választásokat pedig június 5-én tartják.

MTI

Hallgassa meg Kovács Péter nyilatkozatát:

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.