Az erdélyi magyarság identitáserősítő programjairól tárgyalt Orbán és Kelemen

Fontos, hogy az idei romániai választásokat kísérő belpolitikai csatározásokból az erdélyi magyarság megerősödve kerüljön ki, és ez az önkormányzati és parlamenti képviseletben is megmutatkozzon – hangzott el az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közötti hétfői budapesti megbeszélésen.

Kelemen Hunor bemutatta a magyar miniszterelnöknek azokat a kiemelt fejlesztési programtervezeteket, amelyek az erdélyi magyarok identitásának megőrzését és a kulturális élet fellendítését szolgálják. Orbán Viktor egyetértéséről és támogatásáról biztosította az elképzeléseket, amelyek között szerepel például felsőoktatási szórványkollégium és közösségi tér létrehozása Temesváron, a szamosújvári Mezőségi Téka Szórványkollégium munkálatainak befejezése, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kialakítása, vagy Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ műtárgygyarapítása.

„2016-ban meg kell erősítenünk magyar képviseletünket Romániában – hangsúlyozta Kelemen Hunor. – Legfontosabb feladatunk a megszerzett jogok megőrzése, az, hogy megakadályozzuk a jogfosztásokat, kivívott eredményeink megcsorbítását annak érdekében, hogy az erdélyi magyar közösség biztonságban érezze magát szülőföldjén.”

MTI / RMDSZ-közlemény

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.