A liberálisokkal egyezett ki az RMDSZ Arad megyében [AUDIÓ]

Egy időben kiadott sajtóközleményben jelentette be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt Arad megyei szervezete, hogy az aradi városi képviselő-testületben és a megyei közgyűlésben folytatják az eddigi együttműködést. Koalíciót más helyi szervezetek is köthetnek, ahol ez lehetséges és ahol jónak látják – tették hozzá.

Az RMDSZ-vezetők szerint a magyar közösség biztonságát szem előtt tartva döntöttek az együttműködés mellett. „A liberálisok komoly, szavatartó partnereknek bizonyultak az elmúlt tizenkét évben. A koalíciós megegyezés értelmében lesz a következő négy esztendőben is RMDSZ-es alpolgármester a megyeszékhelyen Bognár Levente személyében, és a megállapodáshoz híven támogatjuk a liberális párt jelöltjeit a megyei tanácsban az elnöki és alelnöki tisztségekre. Ennek köszönhetően a megyeszerte élő magyar közösségek, az RMDSZ-es vezetőségű települések jelentős támogatásra számíthatnak az infrastrukturális fejlesztések, közösségi, kulturális és hagyományőrző rendezvények, oktatás és hitélet terén” – ismertette az RMDSZ álláspontját Faragó Péter, a megyei szervezet elnöke.

A nemzeti liberálisok szintén a megbízhatóságot emelik ki mint az RMDSZ egyik erényét. „Az elmúlt tizenkét évben nem csalódtunk egymásban. Ha erős Aradról beszélünk, a becsületes emberekre gondolunk mindenekelőtt, akiknek az adott szó szent, és akikkel hosszú távra ehet tervezni” – idézte a közlemény Iustin Cioncát, a megyei pártszervezet első alelnökét, a megyei tanácselnöki tisztség várományosát. Gheorghe Falcă aradi polgármester, megyei pártelnök úgy fogalmazott: „Arad egy soknemzetiségű város, éppen ezért ez az együttműködés az RMDSZ-szel megtisztel bennünket, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy felszínre hozzuk az alapvető értékeket.”

A június 5-i helyhatósági választásokon a liberálisok mindkét tanácsban a legtöbb mandátumot szerezték (az RMDSZ 2-2-őt). Az elmúlt napokban arról cikkezett a román sajtó, hogy a második legtöbb hellyel rendelkező Szociáldemokrata Párt megpróbálta a maga oldalára állítani a többi egy-két tanácsost bejuttató pártot, hogy többséget alakítsanak. Az RMDSZ-t is megkörnyékezték, de az Aradi Hírek információi szerint elfogadhatatlan ajánlatot tettek a magyar szervezet vezetőinek. A liberálisok a héten közleményben ítélték el Mihai Fifor és Dorel Căprar szocdem vezéreket, amiért „az RMDSZ kegyet keresik” azok után, hogy nemrégiben még magyarellenes nyilatkozatokat tettek, és kritizálták a megyei és az aradi önkormányzatokat, mert szerintük aránytalanul nagy támogatást kapnak a magyar rendezvények, amelyeket a szociáldemokraták – a liberálisok közleménye szerint - „circus maximusnak” neveztek.

Az RMDSZ jelöltjei öt településen nyerték meg a polgármester-választást Arad megyében, és összesen négy helységben reménykedhetnek az alpolgármesteri tisztségben. A jövő héten megtartják az új helyi tanácsok alakuló üléseit.

Hallgassa meg Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök nyilatkozatát az eyüttműködésről:

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.