A 2016. június 5-i helyhatósági választásokra Arad megyei szinte egy megyei választókerületet hoztak létre, továbbá egy választókörzet a megyeszékhely, emellett kilenc városi és 68 községi választókörzetet alakítottak ki – olvasható az Arad Megyei Prefektúra közleményében. A kormánybiztosi hivatal honlapján (www.prefecturaarad.ro), a Helyhatósági választások 2016 (Alegeri locale 2016) címszó alatt valamennyi választókörzet, illetve településenkénti lebontásban minden szavazóhelyiség címe és elérhetősége tanulmányozható. Arad megyében összesen 437 szavazóhelyiséget nyitnak meg június 5-én, ebből 115 lesz Aradon, további 60 a több városi rangú településen, és 262 a falvakon.
437 szavazóhelyiség Arad megyében
A rovatból ajánljuk:
A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.
Több mit 230 millió lej vissza nem térítendő támogatást nyert Arad a távfűtési hálózat felújítására
30 évvel meghosszabbítják a rendszer élettartamát.