Király: „Arad megyei oktatási stratégiája hosszú évtizedekkel ezelőtt elhibázódott”

Mélyre lenyúló oktatási felmérést végzett a szórványban, köztük Arad megyében is az RMDSZ kolozsvári Főtitkársága. Rámutat hibákra, ötleteket ad és mankót, amelynek segítségével érdemes lenne tovább haladni. Hiányt pótol, hisz helyben ilyen átvilágítás nem készült, csak próbálkozások születtek. A kórképeről, az Arad megyei magyar oktatás reményeiről és zsákutcáiról, esélyéről, hibáiról KIRÁLY ANDRÁS oktatási államtitkár beszélt az Aradi Híreknek. – Ami az Arad megyei oktatást illeti, egy gyors leépülés szemtanúi vagyunk, s úgy érzem, nem tudunk időben reagálni ezekre a problémákra. Ha vétkeseket keresünk, akkor ez kollektív hiba, nem RMDSZ, nem egyház hibája, hanem mindenkié, mert nem vették komolyan. Az RMDSZ alapfelállása nem volt rossz, felmértünk egy helyzetet, kidolgoztuk azt, amit lehet. De kezdjem a legelején. Amikor én 1999-2000-ben egy pályázat kapcsán nekiálltam mélyebben a kérdésnek, rögtön láttam, hogy Arad megye jelentős része fehér folt a magyar oktatásban, gondolok itt elsősorban Borosjenőre, Lippára, Borossebesre, Pankotára. Sajnos, a Pankotán összeverbuválódott óvoda, majd I-IV. osztály nem volt akkora megvalósítás. Borosjenőben 1961-62-ig volt nyolc osztályos iskola, Panoktán a '80-as évekig, de közben Gyorok, Fazekasvarsánd leépült. Gyerekek még lennének  ebben a társágben, de ott egy magyar oktatási struktúrát létrehozni borzasztó nehéz. Kérdés, hogy, és általános neveket mondok, Fekete, Nagy, Kovács, Szabó stb. miért adja románba a gyerekét. De nem nézzük meg, hogy Fekete, Kovács Nagy stb. hogyan éli az életét. Ezek általában vegyes házasságban élő nevek, ezért másfele orientálódnak. Ha valaki veszi a fáradtságot és megkérdezi a magyar felekezeteket, ott elmondják, hogy tíz házasságból hét vegyes. Így állunk, és ebben a helyzetben kellene egy új stratégiát kidolgozni. Persze, kérésre beindítható anyanyelvű oktatás. És nem az aradi 21-es iskolára gondolok, ahol van magyar tagozat, hanem olyan településekre, ahol semmi nincsen. Ebbe kellene belekapaszkodni és becsepegtetni elemitől kezdve a magyarságtudatot. El kell indulni helységről helységre, és felmérni a magyarjainkat, mert akkor megtudjuk, hogy a Kiss, a Kovács, egyáltalán még úgy gondolja-e, hogy a magyar közösségnek tagja, vagy már nem. A magyar, órarendben szereplő tantárgy, mint a matematika, de hozzáértő pedagógusokra kell bízni, nem úgy, mint például Vingán, ahol csak azért, mert magyar neve volt az illetőnek, magyart oktatott, az eredmény pedig magáért beszélt. Jó tudni, hogy ki mit vállal ebből a közösségből, csak szidja, vagy dolgozik is. – Konkrétan, hol vannak a legérzékenyebb pontok? – Sok településen tartjuk az oktatást elemi szinten, a kérdés viszont, hol tudom megoldani  az oktatást negyedik után is. Itt megbicsaklódtunk, ami lemorzsolódáshoz vezetett. A pankotai I-IV.-ről nem beszélek, mert múlt idő, de itt van Fazekasvarsánd, ahol nincs mit csinálni a gyerekekkel az elemi után. Egy része a szülőknek behozza Aradra, a nagyobbik rész viszont a román oktatást választja. Így aztán ezek a gyerekek bekerülnek a nagy malomba és felörlődnek. Másik gond Gyorok. Kimenni, lyukat beszélni a szülő hasába ma már nem elég. Gyorok egy elszegényedett magyar közösség, ott a kérdést az ingyenesség, bentlakás irányába kell elvinni. Lippán, Radnán, semmink nincs. Bocsánat, van egy irodalmi körünk. Ám ha a közösség Degré Alajos név alatt megjelenik, akkor kérdés, ha ők kihalnak, ki fog még ott olvasni? Gyorokon, Fazekasvarsándon megfogható a bot vége, de mi lesz Szentpálon? Öregedő közösség, élnek ott fiatalok is, de nem tudjuk megerősíteni az iskolát. Meg van az esélye, hogy Sofronya kiküldi a buszt és elviszik románba a gyerekeket, ahol ráadásul nem egy tanító foglalkozik a tanulókkal. A mi pedagógusaink pedig, ahogy látom, egyre inkább elkedvetlenednek ezen a téren. Kérdés még Nagyiratos és Kispereg is. Felmerült, érdemes-e egy  helyiségben tanítót tartani öt gyerekkel, amikor a szomszédos településen működik négy osztály két tanítóval. Nem éri-e meg átvinni a gyerekeket? De jött a válasz, hogy akkor ott meghal a magyar kultúra. Én is visszakérdezek, milyen kulturális élet folyhat egy tanítóval, aki délben fölül a buszra és eljön? Gyakorlatilag szinte minden vidéki településünkön baj van. Nagyiratoson szintén csökken a létszám, s habár ott működik román iskola, érdekes módon a magyarok nem igazán kedvelik. Megváltozott a két Varjas etnikai összetétele is, de itt gyorsabban kellett volna lépni: Kisvarjas, Nagyvarjas be a buszba, irány Nagyiratos. Egyébként Iratos nagy problémája Kisiratos. Le kellene vetkőzni az „én is falu, te is falu” mentalitást, és elmozdulni abba az irányba, ahol van élet. Elemit meg lehetne tartani Nagyiratoson, de már az V-VIII. osztálynál Kisiratos felé kellene elmozdulni. Peregnél ugyanez a helyzet, nekik ott van Pécska. Vagyis központokat kellene kialakítani. De létszámproblémáink vannak a Körösközben is, Zerindtől Erdőhegyig. Szapáryligetről nem beszél senki, pedig jól működő óvodával dicsekedhetnek, elemi osztályokkal, két tanítóval, de csak ennyi. Nincs perspektíva, innen a gyerekek románba mennek. Az általános mentalitás: rendben, magyarok vagyunk, négy osztályt magyarba járatjuk, de utána mindenki román tagozatra küldi a gyereket. – Hol lennének ezek a központok? – A Körösköznek Kisjenő kellene legyen a központja, szükséges az ágyai, simonyifalvi, zerindi I-VIII. Nem értem egyébként, miért kínlódnak az elemivel Bélzerinden vagy Vadászon, onnan a gyerekeket be kellene busszal szállítani Simonyiba, Feketegyarmatot pedig Zerindre. Ezek nem távolságok. Aradon viszonta a legfájóbb pont Mikalaka, ahol nem a diktatúra alatt ment ki alólunk egy nyolc osztályos magyar iskola. Mósóczot is helyreráztuk, s amikor meg lett volna a struktúra, érthetetlen módon szétesett ez is. Gyakorlatilag Aradon, külvárosban csak a  21-es működik, Mosócz már ahogy esik, úgy puffan. Az Arad megyei oktatási stratégia hosszú évtizedekkel ezelőtt elhibázódott. A '60-as évektől kezdődően kerületeink iskolák nélkül maradtak: Újarad, Kisszentmiklós, Pernyáva. Központosíttottunk, ám ennek a központosításnak van egy rákfenéje: ha nem beszélem meg, ha nem tudatosítom, senki nem veszi a lapot. Ennek is úgy van értelme, ha megbeszéljük, elmondjuk, mit akarunk. Számomra ez volt az utolsó csepp a pohárban, amiért lemondtam az elnökségről, mert sokkal nagyobb nyitást vártam volna ebben a kérdésben. Nagyközösségi összefogással elkészülhetett volna a megyei felmérés, partnerként egyházzal, iskolával, civil szervezetekkel. Nem akarták, ez van. Mindenféle stratégiai döntés mögé közösségi támogatás szükségeltetik. Akkor jó a döntés, ha vannak követői. Kisjenőben szakiskola kell magyar tagozattal, Pécskán mezőgazdasági osztály, de ismétlem, megyei szinten kell ezt kigondolni. Az RMDSZ, az Arad megyei magyar közösség felelőssége, hogy tanuljon ezekből a felmérésekből, meghozza a szükséges döntéseket, akkor is, ha ezek elsőre rém fájóak. Ez olyan, mint az egészség: inkább kiveteted a vakbeledet, mint hogy belehalj. Oktatási stratégiai döntést közösségi szinten kell meghozni, mert mindenkire szükség van. Megszámolni a gyerekeket, elmondani, hova mehetsz, ezt tudom nyújtani. Nekünk egyetlen gimnáziumunk a Csiky. Nekem nem szimpatikus az egy helyre való tömörülés, mert ha betörmörülsz, onnan nincs kiút, csak felszívódni lehet. De a Csiky legyen az, amelyik biztosít egy gimnáziumi szintű oktatást. Nem tudom, meddig mennek ezek a kisiskoláink, mert Zerindtől Simonyifalváig összevont osztályokkal kínlódnak minisztériumi engedéllyel, amelyek megszületnek, ameddig megszületnek. A lényege az egésznek, hogy minőség fele kell elmozdítani az oktatást. Ami lehet szakoktatás is. Mert amit csinálsz, az legyen minőségi.

Irházi János