Súlyosan megsérült egy motoros szombat reggel

Súlyosan megsérült egy motorkerékpáros szombat reggel Arad megyében, miután ütközött egy személygépkocsival, amelyiknek a vezetője nem adott elsőbbséget neki.

Reggel hét óra körül történt a baleset Aradtól néhány kilométerre a 682-es számú megye úton: egy 43 éves angyalkúti illetőségű nő, aki Szépfalu irányából haladt a megyeszékhely felé, balra akart letérni az útról, de nem adott elsőbbséget a szemből érkező motorkerékpárnak, amelyen egy 43 éves aradi férfi ült.

Az ütközés során a vétlen motoros súlyosan megsérült – tájékoztatott az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gépkocsivezetőt megszondáztatták, de negatív lett a teszt, míg a motoros nem volt olyan állapotban, hogy belefújjon a szondába, ezért tőle a kórházban vettek vért. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot.

A rovatból ajánljuk:

Újabb migránsokat tartóztattak fel Nagylak közelében
A két járműben összesen kilenc személyt találtak a határrendészek.
Elrontották a „drogbulit” a rendőrök, lecsaptak a kábítószeresekre
Három férfi tavaly októbertől decemberig több személynek adott el könnyű és veszélyes drogokat.
Kiégett egy mikrobusz a zimándi úton, Pécska közelében a vonat kapott lángra
Két tűzesethez riasztották a tűzoltókat, mindkettő rövidzárlat miatt keletkezhetett.
Lebukott a csomagtartóban is migránsokat szállító embercsempész
A schengeni csatlakozás ellenére a határrendészek folytatják az illegális migráció elleni küzdelmet.
Három hónapig tartott a drogbiznisz, lebuktak a kereksedők
Tíz helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök, két férfit és egy nőt pedig drogkereskedés gyanújával őrizetbe vettek.
Füstbe ment terv: autós üldözés után elfogták a cigarettacsempészt
Nem állt meg a hatósági jelzésre jobbkormányos autó vezetője, akinél 500 doboz cigarettát találtak.