Két súlyos baleset is történt csütörtök este

Két közlekedési baleset is történt csütörtökön késő este Arad megyében, nagyjából azonos időpontban – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Az Arad és Nagyvárad közötti országúton (DN 79), este tíz körül Kisjenő kijáratánál egy személygépkocsi és a motoros tricikli ütközött össze, a balesetben utóbbi jármű vezetője életét vesztette. Az Arad Megyei Rendőrfőkapitányság közleménye szerint az autót egy 21 éves fiatalember vezette, aki Arad felől Nagyvárad irányába tartott, és elsodorta az ugyanabban a menetirányba haladó motorost, egy 45 éves férfit, aki belehalt sérüléseibe.

A gépkocsi sofőrjét megszondáztatták, az eredmény negatív lett. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak eljárást.

Két autó ütközött össze az autópályán | Fotó: DRDP

Szinte ugyanabban az időben a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Nagylak és Arad közötti szakaszán is összeütközött két személygépkocsi. A balesetben hárman megsérültek, de eszméletüknél voltak, amikor a mentőegységek a helyszínre érkeztek. Egy sérültet a rohammentősök (SMURD), másik kettőt a megyei mentőszolgálat mentőautói szállítottak az aradi kórházba. ennek a balesetnek a körülményeiről nem adott tájékoztatást a rendőrség.

A rovatból ajánljuk:

Börtönben töltik az ünnepeket a robbantásos merényletben elhunyt üzletember feltételezett gyilkosai
Az akkor 66 éves Ioan Crișan aradi üzletembert 2021. május 29-én reggel 7 órakor „végezték ki”, amikor az aradi Aurel Vlaicu (volt Pécskai) úton lévő egyik szupermarket parkolójában autójába ült. A vádhatóság szerint a lánya két férfit bérelt fel, hogy végezzenek az apjával, akivel megromlott a viszonya.
Egy halottja és egy súlyos sérültje van a cserbenhagyásos gázolásnak
Ittasan ült volánhoz, elgázolt két személyt, majd cserbenhagyta áldozatait egy 21 éves ottlakai fiatalember vasárnap este.
Százezer euró értékű, körözött lengyel kamiont tartóztattak fel Nagylaknál
Mind a vontatót, mind a félpótkocsit kereste a lengyelországi rendőrség. A sofőr ellen büntetőeljárás indult.
Elfogták a betörőket a rendőrök, de ők húzhatják a rövidebbet
Szemtanúk szerint túllőttek a célon az egyenruhások, ezért belső vizsgálat indult ellenük.
Törésekkel, zúzódásokkal kerültek kórházba a tinédzserek egy TikTok-kihívás miatt
A Superman-kihívás lényege, hogy a gyerekek előre vetődnek, társaik pedig kifogják és visszalendítik őket, de sokszor leejtik az ugrót.
Csomagtartóba rejtett migránsokat és csempészcigarettát füleltek le a határrendészek
Hollandiából dohány hoztak, Romániából illegális bevándorlókat vittek volna. A hatóságok eljárást indítottak a csempészek ellen.