Akár 40 százalékkal is csökkenhet a villanyszámla – egyeseknek
Az energiapiac újbóli liberalizációja után akár 40 százalékkal is csökkenhet a 300 kilowattóránál (kWh) nagyobb energiafogyasztású háztartások számlája – közölte egy keddi szakmai konferencián Sebastian Burduja.
Az energiaügyi miniszter kijelentette, hogy az energiapiac jövő tavasszal esedékes újbóli liberalizációja után a 300 kilowattóránál nagyobb fogyasztással rendelkező háztartásoknak – amelyek jelenleg kilowattóránként 1,3 lejt fizetnek az áramért – az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) honlapján jelenleg elérhető ajánlatok szerint 20-30, de akár 40 százalékkal is csökkenhetnek a számláik.
Sebastian Burduja ugyanakkor megerősítette, hogy a kiszolgáltatott helyzetben levő fogyasztók a jelenlegi energiaára-sapka kivezetése után is támogatásban részesülnek. A miniszter szerint „sokkal korrektebb” a jövedelem alapján megítélni, mintsem a fogyasztás szintjéhez kötni a támogatást.
Agerpres
A rovatból ajánljuk:
Pénteken tartja alakuló ülését az új összetételű parlament
A 2024 és 2028 közötti ciklusra megválasztott új törvényhozásnak 465 tagja van, köztük 331 képviselő és 134 szenátor.
Az EU hivatalos eljárást indít a TikTok ellen a romániai választásokba történő „beavatkozás” miatt
Kérdőre vonják a közösségi médiaplatformot
„Befűt” a tél, a hétvégétől jön a lehűlés
Csütörtökig enyhébb lesz az idő a sokéves átlagnál, de aztán zuhan a hőmérséklet.
Szabad az út: felvették Romániát a schengeni egyezménybe!
A csatlakozás után legalább fél évig a határon lesznek még rutinellenőrzések.
Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról döntenek csütörtökön
A csatlakozás után legalább fél évig a magyar–román és a román–bolgár határon is lennének még rutinszerű ellenőrzések.
Hétfőn kezdődnek a beiratkozások a jövő évi érettségi kompetenciavizsgáira
A felméréseket január 27. és február 7. között tartják, az írásbelikre júniusban kerül majd sor.