RMDSZ: a román pártok nem ismerik az adott szót [AUDIO]

Helyi szinten is lehetnek következményei az RMDSZ ellenzékbe kerülésének.

A román pártoknak semmilyen lelkiismeretfurdalást nem okoz az adott szó megszegése, az aláírt megállapodás felrúgása – értékelte az RMDSZ szempontjából Faragó Péter parlamenti képviselő, a magyar érdekvédelmi szövetség Arad megyei szervezetének elnöke a bukaresti kormányátalakítást, azt, hogy a két nagyobb koalíciós partner kihagyta a csütörtökön beiktatott új kormányból az RMDSZ-t.

Az ellenzékbe szorulás várható következményeit Faragó Péter az Arad megyei kormánymegbízottal, Tóth Csaba – még hivatalban lévő – prefektussal közösen latolgatta péntek délelőtt.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége szeretné, ha Tóth Csaba prefektus megőrizhetné a tisztségét az új kormányban, de nem fog tárgyalásokat kezdeményezni erről a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) vagy a Szociáldemokrata Párttal (PSD). Faragó Péter elmondta, az RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok úgy döntöttek, hogy „továbbra is a kormány rendelkezésére állnak, mivel normális gesztusnak tartják, hogy biztosítsák a tevékenység folytonosságát az intézményekben”. A politikus szerint az RMDSZ prefektusai és alprefektusai addig maradnak tisztségben, ameddig a csütörtökön beiktatott Ciolacu-kormány le nem váltja őket. Arról nincsenek információik, hogy ez mikor fog bekövetkezni – tette hozzá.

Faragó elmondta, hogy megyei szinten az RMDSZ és PNL együttműködése 2020-ig „nagyon jó”, a 2020-as helyhatósági választások után – amikor az RMDSZ elvesztette az aradi alpolgármesteri tisztséget – pedig „jó” volt. Ennek ellenére – mondta Faragó – az RMDSZ Arad megyei szervezete nem akar tárgyalásokat kezdeményezni a PNL-vel a jelenlegi prefektus megőrzéséről, mert ezt értelmetlennek tartja. „Nagyon örülnénk viszont, ha a PNL és a PSD maga jönne rá, hogy a megyében az egyensúly biztosításáért tisztségben kellene maradnia Tóth Csabának” – fűzte hozzá.

Tóth Csaba kijelentette, miután az RMDSZ kiszorult a kormányból, az első gondolata a lemondása benyújtása volt, de a szervezetben lezajlott tanácskozások nyomán úgy döntött, hogy megvárja a Ciolacu-kabinet döntését. „Amint úgy döntenek, hogy leváltanak, távozom a tisztségből” – szögezte le Arad megye prefektusa.

A rovatból ajánljuk:

Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán. Az új elöljáró szerint a sok választási kudarc után végre úgy érzik a helyi magyarok, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, és ez még nagyobb összefogásra sarkallhatja őket.
„Karácsony a reményünk forrása”
Pál József Csaba megyéspüspök karácsonyi üzenete.
A forradalom kitörésének 35. évfordulójára emlékezünk
December 21–23. között több helyszínen is megemlékeznek Aradon. Hétfőn Tóth Sándor kopjafájánál tartanak koszorúzást.
Konzuli fogadónapot tartanak februárban Aradon
Átvesznek egyszerűsített honosítási eljárásban kérelmezett dossziékat, beadhatók magyarútlevél-igénylések, a köldökzsinór-program igénylése, illetve egyéb bejelentések.