Növelné mandátumai számát Arad megyében az RMDSZ [AUDIO]

A tavalyi választások és a belpolitikai válság rányomta bélyegét a társadalmi-gazdasági viszonyokra, s idén is két választást tartanak.

Az elmúlt évek tevékenységét és eredményeit elemezték ki, illetve az idei helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülést tárgyaltak az RMDSZ Arad megyei szervezetének Megyei Küldöttek Tanácsán, a múlt csütörtökön.

A tavalyi választások és a belpolitikai válság rányomta bélyegét a társadalmi-gazdasági viszonyokra, az általános közhangulatra, de Faragó Péter parlamenti képviselő szerint Arad megyében az RMDSZ-nek sikerült elérnie az előzetesen kitűzött céljait, megtartani, sőt bővíteni a közösségépítő rendezvényeit.

A megyei szervezet 2020-ra a helyi önkormányzatokban és a megyei tanácsban szerzett mandátumok számának megőrzését és a parlamenti képviselet megtartását tűzte ki fő célul.

Faragó Pétert kérte mikrofon elé Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

A rovatból ajánljuk:

Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
200 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.